2007. október 04., 00:002007. október 04., 00:00
Az Átjáró alcímében is megmagyarázott filozófiájába - emberek és történetek a Kárpát-medencében – szervesen illeszkedik a hírcsere, így a most indított lapszemle is. A műsor szerkesztői szerint az átlagos magyarországi újságolvasó keveset tud a környező országokban élő magyarok sajtójáról. Bereki Anikó műsorvezető segítségével a nézők a határon túli sajtóműhelyekkel, a piacon megjelenő új kiadványokkal és az internetes portálokkal ismerkedhetnek meg.
„Színes, változatos válogatással jelentkezünk hetenként. Több mint félszáz sajtótermék híreit követjük: fel szeretnénk hívni a figyelmet egyrészt az érdekesebb írásokra, másrészt az azt közzétevő médiumra” – vázolta elképzeléseit Marosi Péter adásszerkesztő. A tallózó egyébként nem az egyetlen, a határon túli sajtóhoz kötődő kapocs. Az Átjáróban rendszeresen jelentkezik a határon túli újságíróknak fórumot adó Sajtóklub, és a most egyéves Kárpát Expressz is gyakran mutat be határon túli szerkesztőségeket.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.