
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, miután átvette Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából a Sándor-palotában
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
2024. augusztus 20., 14:332024. augusztus 20., 14:33
Sulyok Tamás a díjátadó ünnepségen kiemelte: Krausz Ferenc fizikusra Magyarországon mindannyian büszkén tekintünk, a hosszú évek kutatómunkájának eredményeit a fizikai Nobel-díj igazolta. A köztársasági elnök hozzátette: Krausz Ferenc és társai új eszközöket adtak az emberiség kezébe, amellyel vizsgálhatóvá váltak az atomokat felépítő elektronok mozgásai és energiaváltozásai, s ezzel végtelen távlatokat nyitottak.
A felfedezés életeket menthet az orvoslásban, megújíthatja a fizika és kémia számos tételét, elméletek újragondolására késztet más kutatókat, mozgásba hozza a világot – hangsúlyozta.

Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus.
Az államfő hozzátette: mindez azért következhetett be, mert volt valaki, aki kitartó munkájával, zseniális meglátásaival lépést tartott a nemzetközi tudománnyal, majd egy ponton az élre tört és egyedit alkotott.
Emlékeztetett: sok magyart ismerünk, akit tudása, tehetsége és szorgalma emelt magasra, akinek sikerült akadályokat leküzdenie. Alkotásaikkal, találmányaikkal fontosak lettek hazánk és sokak számára, a legmagasabbra azonban csak kevesen érhettek el.
Ők azok, akik világhódítók a tudományban, akik előrébb viszik az emberiséget, akik dicsőséget szereznek a magyar névnek. „Mai kitüntetettünk ilyen ember” – hangsúlyozta, hozzátéve: eredményeinek köszönhetően az emberiség sorsát formáló kérdésekben előrébb léptünk.
Mindehhez társul a haza iránti szeretete, külföldön is megmarad magyarnak, segíti a jövő magyar kutatóit, magyar tudósait és felelősséget visel a magyar tudományos életért – méltatta az államfő Krausz Ferencet.

Rendkívüli következetességgel, ha az ember nagy kihívásokat állít maga elé, a nagy célokhoz közelebb lehet jutni – mondta Krausz Ferenc.
A díjátadón Krausz Ferenc megköszönte a miniszterelnöknek és a magyar kormánynak a megelőlegezett bizalmat és a folyamatos támogatást, amelynek köszönhetően az elmúlt években Magyarországon sikerült egy világviszonylatban is párját ritkító csapatot felépítenie.
hogy egy mainál sokkal hatékonyabban működő egészségvédelmet tudjanak nemcsak Magyarországon, hanem reményeik szerint az egész világon létrehozni.
Az eseményen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János korábbi államfő és házastársa, Pintér Sándor belügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.

A tudományos kutatásnak csak akkor van értelme, ha azt világszínvonalon tudjuk művelni. A szegedi Lézer Laboratórium, mely ,,ékkövünk”, ehhez abszolút alkalmas helyszín – fogalmazott Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus az M5 műsorában.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!