
Fotó: Twitter
Közös nyilatkozatot fogadott el Klaus Iohannis román, Gitanas Nauseda litván, valamint Andrzej Duda lengyel elnök a fehéroroszországi helyzet kapcsán.
2020. szeptember 21., 11:522020. szeptember 21., 11:52
A három államfő támogatásáról biztosítja a fehérorosz népet a demokratikus folyamatok elindításában, hangsúlyozva a szabadság és a demokratikus elvek támogatását, illetve azt, hogy a szabad, tisztességes és átlátható választások minden nemzet demokratikus alapjogát képezik. Ugyanakkor felhívást intéznek a nemzetközi közösséghez, hogy támogassa az Európai Uniót és annak tagállamait a Fehéroroszországgal kapcsolatos „pozitív program” előkészítésében.
A nyilatkozat aláírói ugyanakkor úgy vélik, fontos és hasznos lenne az Európai Unió mint jelentős világgazdasági hatalom részéről, hogy tegyen javaslatot egy, a fehéroroszországi demokratikus átalakulást segítő intézkedéscsomagra, amelynek többek között magában kellene foglalnia az EU-val való kereskedelem megkönnyítését, a vízumliberalizációt, „amint teljesülnek az ehhez szükséges feltételek”, az energiaszektor diverzifikációjának és az ország energiabiztonságának támogatását vagy a fehérorosz gazdaság átszervezéséhez és újraindításához szükséges finanszírozási források elérhetővé tételét.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
szóljon hozzá!