
Fotó: Védelmi Minisztérium
Az olasz közegészségügyi intézet (ISS) kutatása szerint 2019 decemberében már jelen volt Milánó és Torino szennyvizében az új típusú koronavírus, azaz legalább két hónappal az első fertőzés hivatalos visszaigazolása előtt.
2020. június 19., 12:032020. június 19., 12:03
2020. június 19., 12:332020. június 19., 12:33
A szakhatóság által irányított kutatások során 40 olyan szennyvízmintát vizsgáltak, amelyeket 2019 októbere és 2020 márciusa között vettek.
– olvasható az olasz közegészségügyi intézet közleményében, amelyet a Hotnews hírportál idézett. Ugyanakkor hasonló eredményt kaptak a Bolognából származó, január 29-én vett minta vizsgálatakor is, miközben az első koronavírusos esetet hivatalosan február 20-án azonosították a Milánóhoz közeli Codognóban. Az ISS közleményében hangsúlyozza, a 2019 októberében és novemberében vett minták egyikében sem bukkantak az új típusú koronavírus nyomára.
Az olasz szakhatóság közleményében emlékeztetnek, utólag Franciaországban is azonosítottak egy tavaly decemberi fertőzést, Spanyolországban pedig szintén szennyvízminta alapján mutatták ki, hogy a koronavírus már január közepén jelen volt az országban, azaz körülbelül 40 nappal az első fertőzéses eset hivatalos megerősítése előtt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!