
Orbán Viktor kormányfő szerint eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezésre Magyarországon
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan – közölte Áder János államfő, miután hétfőn elrendelte a jogszabály kihirdetését.
2020. március 30., 18:482020. március 30., 18:48
2020. március 30., 18:502020. március 30., 18:50
A köztársasági elnöki hivatal honlapján olvasható nyilatkozatában az államfő kiemelte: a törvény megfelel az alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható. A jogszabállyal kapcsolatos hétfői és egy héttel ezelőtti vitáról azt írta: az részben az eddig megtett intézkedésekről, részben a demokráciára leselkedő vélelmezett veszélyről szólt. Rámutatott, az eddig megtett intézkedéseket senki nem tartotta indokolatlannak vagy a demokráciára nézve veszélyesnek, ugyanakkor az ellenzéki képviselők annak ítélték a kormány jövőbeni „korlátlan” felhatalmazását.
Arra a felvetésre, hogy korlátlan-e a kormány felhatalmazása a döntések tartalmát illetően, vagyis „mindent megtehet-e” a kabinet, az államfő azt közölte: nem, a kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad – tette hozzá –, a járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról. „Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje” – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök.
A további vitákhoz Kossuth Lajos 172 évvel ezelőtti – a felirati vita során – megfogalmazott szavait ajánlotta Áder János megfontolásra: „az országgyűlés politicáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, mellyet az idő elénkbe szab. (.) emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára”.
A budapesti parlament hétfőn fogadta el a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt. A veszélyhelyzet idején a kormány a jogszabályoktól eltérő rendkívüli intézkedéseket hozhat az emberek egészsége, a jogbiztonság és a gazdaság stabilitása érdekében. Varga Judit igazságügyi miniszter előterjesztésének kétharmados többséget igénylő rendelkezéseit 137 igen szavazattal 53 nem ellenében – sürgősséggel – szavazta meg az Országgyűlés.
A kormány a veszélyhelyzetben – a törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseken túl – az állampolgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának, valamint a nemzetgazdaság stabilitásának garantálása érdekében rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat. Ezt a jogkörét – szükséges és arányos mértékben – a humánjárvány megelőzése, kezelése, felszámolása, továbbá káros hatásainak megelőzése, elhárítása céljából gyakorolhatja – rögzíti a most elfogadott jogszabály. Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy a veszélyhelyzetben az alaptörvény vonatkozó bekezdése szerinti rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.
A Ház a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően ezt a felhatalmazását visszavonhatja.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!