
Fotó: Agerpres/EPA
Hatszázhattal nőtt az elmúlt egy nap alatt a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma Olaszországban, amely elérte a 17 127-et – közölte kedd esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt 880-nal emelkedett, amely a legalacsonyabb adat március 10. óta.
2020. április 07., 20:532020. április 07., 20:53
A halottak száma csökkent a hétfői 636-hoz képest, de magasabb a vasárnap mért 525-nél. Az azonosított fertőzöttek száma egy nap alatt a felére csökkent a 24 órával korábbi 1941-hez képest. A gyógyultak száma 24 ezer fölé emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 135 586-t.
Egy nappal később – március 11-én – a római kormány az egész országban bevezette a korábban csak az északolasz tartományokra érvényes kijárási korlátozást.
A tájékoztatón elhangzott, hogy a járványgörbe elkezdett lefele ívelni. A Közegészségügyi Hivatal (Iss) mégis óvatosságra intett, hangsúlyozva, hogy ennek megerősítéséhez a következő napok adatai is szükségesek.
Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője annyira körültekintő volt, hogy most először a gyógyultakat és elhunytakat is számolva közölte az azonosított diagnosztizáltak egy napi emelkedését: a tájékoztató elején több mint háromezret mondott, és utána pontosította, hogy gyógyultak és elhunytak nélkül 880 személyről van szó. A polgári védelem minden eszközzel el akarja kerülni, hogy a csökkenő számokon felbátorodva az olaszok felhagyjanak az óvintézkedések tiszteletben tartásával. Húsvétra tovább szigorítják a kijárási korlátozás ellenőrzését.
Giovanni Rezza az Iss járványügyi felelőse kijelentette,
Kiemelte az Olaszország különböző térségei közötti különbségeket hangsúlyozva, hogy a kevesebb diagnosztizált beteget számláló déli tartományok „nem menekültek meg” a járványtól.
Korábban Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos alaptalannak nevezte a korai optimizmust a fertőzés alakulásával kapcsolatban. Úgy vélte, hogy
Domenico Arcuri többször megismételte, hogy a február 20. óta Olaszországban elhunyt több mint 17 ezer beteg „intő jelnek” számít. „Rájuk gondoljatok, amikor túl korán ki akartok ismét menni az utcára” – mondta.
A washingtoni egyetemen működő Egészségmérési és -fejlesztési Intézet (IHME) felmérése szerint Olaszországban országosan tetőzött a járvány, a lenullázódás pedig május 19-én várható, ha továbbra is tiszteletben tartják a közösségi távolságtartást. Az IHME számításai szerint augusztusig több mint 20 ezer lesz a halottak száma Olaszországban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!