Hirdetés

Kisebbségügy: ET-feddés Pozsonynak

Az Európa Tanács (ET) azt javasolja Szlovákiának, hogy az iskolai oktatás minden szintjén javítsa a kisebbségi nyelvek tanítását és a tanárképzést, valamint a kisebbségi nyelvű média helyzetét. A jelentést a strasbourgi székhelyű ET Miniszteri Bizottsága fogadta el, annak a szakértői állásfoglalásnak az alapján, amelynek a szövegét áprilisban öntötték végleges formába.

2009. november 20., 09:592009. november 20., 09:59

Ebben tehát még nem tükröződik a szlovák államnyelvről szóló, június 30-án hozott törvénymódosítás. A jelentés a magyar, a német, a rutén, az ukrán, a roma, a cseh, a bolgár, a horvát és a lengyel nyelv szlovákiai helyzetét tekinti át. Felszólítja Pozsonyt: tegyen további intézkedéseket annak az igazságtalan gyakorlatnak a megszüntetése érdekében, hogy roma gyerekeket speciális oktatási intézményekbe iskoláznak be.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy az iskolai oktatás minden szintjén biztosítani kell a kisebbségi nyelvek megfelelő oktatását, és javítani kell a kisebbségi nyelveket oktató tanárok képzését is. Az Európa Tanács arra „bátorítja” Szlovákiát, hogy javítsa a kisebbségi nyelveken sugárzó közszolgálati televíziózást és rádiózást, valamint könnyítse meg a magántelevízióknak és a magánrádióknak a kisebbségi nyelveken való műsorsugárzást. Szintén szorgalmazza az ET, hogy legyenek Szlovákiában újságok minden kisebbségi nyelven.

Az Európa Tanács szakértői szerint a szlovák hatóságoknak lehetővé kellene tenniük szóbeli vagy írásbeli kérvények magyar nyelvű előterjesztését és azt, hogy azokra magyar nyelven adjanak választ – minden olyan esetben, amikor a magyar nyelvűek elegendő száma ezt indokolja, és nem csak ott, ahol érvényesül a szlovák jog által előírt 20 százalékos kisebbségi nyelvű küszöbérték.

Ugyancsak javasolja Strasbourg, hogy a helységnévtáblák esetében se korlátozzák a magyar nyelvhasználatot a 20 százalékos szabály alapján. A regionális és helyi önkormányzatokban kifejezetten ajánlja az Európa Tanács, hogy terjesszék ki a magyar nyelv használatának lehetőségét. Regionális és helyi szinten helyes lenne kisebbségi nyelven is közzétenni a hivatalos dokumentumokat, nem csupán azok kivonatos vázlatát – olvasható az állásfoglalásban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés