
Fotó: Facebook/Román katasztrófavédelem
Folyamatosan nő a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengések halálos áldozatainak száma, a szerda reggeli összesítések szerint megközelítette a 9500-at, míg a sérülteké a 40 ezret.
2023. február 08., 09:442023. február 08., 09:44
2023. február 08., 11:062023. február 08., 11:06
Törökországból legalább 6957 halottat és 37 000 sérültet jelentettek,
Szíriában legkevesebb 2530 halottról és csaknem négyezer sérültről tudni.
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter kedden este közölte: harminchat országból érkeztek mentőcsapatok Törökországba, hogy segítsenek az ország déli részének földrengés sújtotta térségeiben.

A magyar és a román mentőegységeknek egyaránt sikerült életet menteniük kedden a pusztító földrengés sújtotta Törökországban.
A tárcavezető, akit a DHA helyi hírügynökség idézett, elmondta, hogy
a katasztrófa sújtotta térség lakóinak három tartományban 50 ezer férőhelyet biztosítottak.
Hozzátette, hogy kutató-mentő alakulatok több mint 3300 tagja van bevetésen.
Hulusi Akar török védelmi miniszter időközben bejelentette, hogy a térségben megnyitják a katonai kaszárnyákat és egyéb létesítményeket a civilek előtt.
A román mentőegységek szerda hajnalban kimentettek a romok alól egy 40 éves férfit Antakya városában.
A Klaus Iohannis államfő és Nicolae Ciucă miniszterelnök által összehívott bukaresti operatív törzs arról döntött, hogy újabb mentőcsapatot küld Törökországba, emellett az állami tartalékkészletből alapvető szükségleti cikkeket is eljuttatnak a katasztrófa sújtotta övezetbe.
Felhatalmazták a védelmi minisztériumot, hogy más országok mentőcsapatait és segélyszállítmányit is eljuttassák a régióba, emellett két orvost, két ápolót és további kutyás keresőket is küldenek.
A magyar Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán reggel közölte: már 12 túlélőt és 7 holttestet emelt ki a Hunor mentőszervezet csapata a romok alól Törökországban.

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta tíz dél- és délkelet-törökországi tartományban.
A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.
Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.
Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Friedrich Merz német kancellár pénteken stratégiát javasolt Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „azonnali” csatlakozás nem lehetséges.
A Vajdaságba küldött anyaországi támogatások felhasználásának ellenőrzését ígérte Magyar Péter, amikor Budapesten fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét szombaton.
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita – jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner szombaton reggel Pakisztánba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Iránnal – közölte pénteken Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára.
szóljon hozzá!