
Már elég. A tüzek jelenleg öt tartományt érintenek
Fotó: Armaan Malik/Twitter
Több mint egy héttel az első erdőtüzek kitörése után, csütörtökön még mindig tucatnyi helyen pusztítanak a lángok Törökország délnyugati részében – közölte Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdészeti miniszter a Twitter-fiókján.
2021. augusztus 05., 20:522021. augusztus 05., 20:52
A beszámoló szerint a tüzek jelenleg öt tartományt érintenek. Leginkább Mugla tartományt sújtják, de Antalyában, Aydinban, Denizliben és Ispartában is küzdeni kell a lángokkal.
Múlt szerda óta 180 tüzet vontak ellenőrzésük alá a hatóságok – áll Pakdemirli bejegyzésében.
A létesítményből a dolgozókat evakuálták, a veszélyes anyagokat pedig már korábban elszállították, így a széntüzelésű üzemben nem történt robbanás.
Fatih Dönmez török energiaügyi miniszter arról számolt be, hogy a hőerőmű főegységeiben nem keletkezett komoly kár. Az üzemeltető cég továbbá azt a tájékoztatást adta, hogy jelenleg a létesítmény hűtése zajlik, egyúttal azon dolgoznak, hogy visszaállítsák az áramtermelést, és mihamarabb működésbe hozzanak minden egységet.
Az oltást Oroszország, Irán, Ukrajna, Azerbajdzsán, Spanyolország és Horvátország tűzoltó repülőgépei, valamint helikopterei segítik.
A meteorológusok szerint a hétvégén országszerte 5-6 Celsius fokkal csökken majd a hőmérséklet, illetve elered az eső, és a tenger felől érkező széllel a páratartalom is nőni fog.
Az erdőtüzek következtében eddig nyolc ember vesztette életét a kis-ázsiai országban, miközben emberek tízezreit kellett evakuálni.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
szóljon hozzá!