2009. február 25., 12:432009. február 25., 12:43
A repülőgép becsapódás után három részre tört, egyik motorja leszakadt, az egyik szárny és a gép farokrésze is elvált a törzstől. A gép a forgalmas A9 autópálya mellett, mintegy fél kilométerre a leszállópályától csapódott a földbe.
Temel Kotil, a török légitársaság elnöke korábban azt közölte: a szerencsétlenségnek nincs halálos áldozata, de a gép leszakadt farokrészében több utas megsebesült. Hasonlóan nyilatkozott Binali Yildirim török közlekedési miniszter is. Ezt megelőzően a CNN hírtelevízió török nyelvű adása azt adta hírül, hogy a balesetben egy személy meghalt és húszan megsérültek. A holland NOS televízió azonban már négy vagy öt halálos áldozatról beszélt. A Schiphol repülőteret lezárták a baleset után, időközben – korlátozásokkal – újraindult a légi forgalom.
A legutóbbi légikatasztrófa február 13-án történt az Egyesült Államokban, ahol a New York állambeli Buffalo közelében lezuhant egy repülőgép, a fedélzetén tartózkodó 48 személy pedig életét vesztette.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.