2010. április 09., 12:572010. április 09., 12:57
A szavazást megelőző napokban nagy összhang alakult ki a közvélemény-kutatók között, bár két héttel ezelőtt a Fidesz várható győzelmén kívül szinte semmiben nem értettek egyet az intézetek. Hét közvélemény-kutató - a Forsense, a Magyar Gallup Intézet, a Medián, a Nézőpont Intézet, a Századvég-Kód, a Szonda Ipsos és a Tárki - március végén felvett, és április elején közölt adatai egyaránt azt mutatják, hogy a Fidesz-KDNP pártszövetségnek legalább kétharmados többsége lesz a következő Országgyűlésben.
A Medián becslése szerint ez azért is valószínű, mert az ellenzéki pártszövetség akár már 50 százalék körüli listás eredmény birtokában is megszerezheti a mandátumok kétharmadát, márpedig 55 százaléknál gyengébb Fidesz-eredményre egyik intézet sem számít.
A Szonda Ipsos 62, a Medián és a Nézőpont 60, a Gallup, valamint a Századvég 59 százalékra teszi a Fidesz támogatottságát a biztos szavazó pártválasztók körében, a Tárki pedig 56 és 60 százalék közötti fideszes eredményt jósol.
A Gallup kivételével abban is egyetértenek a közvélemény-kutatók, hogy a választás második helyezettje az MSZP lesz, igaz, a Medián az MSZP és a Jobbik fej fej melletti küzdelmét várja. A Gallupnál viszont a Jobbik egy százalékkal meg is előzte a szocialistákat.
A Tárki ezzel szemben kis híján kétszer annyi MSZP-szimpatizánssal számol, mint ahány jobbikossal: várakozásuk szerint a szocialista párt 900 ezer-egymillió, a Jobbik pedig 500-600 ezer szavazatra számíthat. A Forsense adatai szerint az MSZP 19, a Jobbik 12 százalékon áll, és a Szonda Ipsos szerint is hét százalékpont a szocialisták előnye.
A Századvég adatai azt mutatják, hogy az MSZP 18, a Jobbik 15 százalékot szerez, míg a Nézőpont Intézet 12, illetve 8 százalékos támogatottságot mért a szocialista pártnak és a Jobbiknak.
Változás a márciusban közétett kutatási eredményekhez képest, hogy a Szonda Ipsos kivételével mindegyik közvélemény-kutató azt jósolja: az LMP bejut az Országgyűlésbe, míg az MDF-et egyikük sem várja a parlamentbe. A Gallup és a Századvég 5, a Forsense és a Nézőpont 6, a Tárki 6-8 százalékosra becsüli az LMP támogatottságát.
A Medián szerint is bejuthat a Lehet Más a Politika, mert bár a választani tudó biztos szavazók körében 4 százalékot mért az intézet az LMP-nek, a párt az elmúlt három hétben csaknem megháromszorozta táborát.
Az MDF viszont egyik adatsor alapján sem jutna a parlamentbe, mivel azok egybehangzóan 2-3 százalékot jeleznek a demokrata fórumnak.
Hasonlóan vélekednek az intézetek a szavazási hajlandóságról is: a Gallup 59, a Medián 56, a Tárki 59 és 64 százalék közötti részvételi arányra számít. A Századvég is úgy véli: a szavazáson való részvételét ígérő 65 százaléknyi választónál végül kevesebben mennek el voksolni.
Mindez azt jelenti, hogy a választási részvétel várhatóan alacsonyabb lesz a négy és a nyolc évvel ezelőttinél. Akkor a választásra jogosultak több mint kétharmada szavazott az első fordulóban.
A vasárnapi választás előtt három intézet vállalkozott a következő Országgyűlés összetételének megtippelésére. A Medián szerint a Fidesz-KDNP 275 képviselői helyével a mandátumok több mint 70 százalékát megszerzi, az MSZP 51, a Jobbik 50, az LMP pedig 10 fős frakciót alakíthat.
Ennél is nagyobb Fidesz-fölényt jósol a Nézőpont Intézet. Becslésük szerint a 386-ból 284 mandátum jut a Fidesz-KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek.
A Republikon Intézet a Medián és a Szonda Ipsos márciusi adatai alapján jósolta meg a következő Országgyűlés összetételét; eszerint a Fidesz-KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat. Azaz az Orbán Viktor vezette pártszövetség a kétharmadosnál is nagyobb többséggel rendelkezhet, miközben a szocialista párt elveszíti jelenlegi frakciójának kétharmadát.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.