
Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Késeléses támadás nyomán életét vesztette csütörtök este egy budapesti rendőr – a rendőrség pénteken elindította Baumann Péter körzeti megbízott hősi halottá nyilvánítási folyamatát.
2023. január 13., 15:322023. január 13., 15:32
2023. január 13., 15:362023. január 13., 15:36
Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy együttérzésükről biztosítják kollégájuk hozzátartozóit.
Csütörtök este tíz óra után többen is bejelentést tettek a rendőrségen, hogy a főváros XI. kerületében, egy Lecke utcai társasházban egy lakó egy másikra próbálja rátörni az ajtót. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján kialakított szigorú protokoll szerint több rendőri egység is elindult a helyszínre, az egyik a sértettel vette fel a kapcsolatot, míg a másik, egy három férfi rendőrből álló csoport a támadó férfi elszámoltatását, elfogását kezdte meg – közölte a szóvivő.
A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült. Ott az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte őt, majd elfogták.
A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, valamint a lábon lőtt támadót kórházba vitték.
A pénteki sajtótájékoztatón Gál Kristóf közölte, hogy a belügyminiszter, a rendészeti államtitkár, valamint az országos és a budapesti rendőrfőkapitány is tájékozódtak a helyszínen, ezekben a percekben pedig a kórházban látogatják meg a sérült rendőröket.
A nem sokkal éjfél után elhunyt Baumann Péter kilenc és fél éve szerelt fel a XI. Kerületi Rendőrkapitányságnál. Pályáját járőrként kezdte, az elmúlt időben azonban már körzeti megbízottként dolgozott. A munkatársai és parancsnokai által egyaránt kedvelt Baumann Péter szakmaisága kimagasló volt, személyében egy tapasztalt és jó rendőrt veszítettek el – mondta Gál Kristóf.
A sajtótájékoztatón a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője hangsúlyozta, hogy nem terrorcselekmény történt. Fürcht Pál főügyész közölte: a KNYF több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt. Az ilyen esetekre kiemelt figyelmet fordít az ügyészség – mondta, hozzátéve: aki rendőr sérelmére ilyen súlyos bűncselekményt követ el, az fokozottan veszélyes a társadalomra.
A legfőbb ügyész döntése alapján a KNYF-en nyomozócsoport deríti fel az ügyet. Fürcht Pál az ügyészség nevében az elhunyt családjának és a rendőrségnek is kifejezte a részvétét. Az intézkedő rendőrök hősök voltak, Baumann Péter hősi halott – jelentette ki. Fürcht Pál, aki maga is nyomozott a helyszínen, kiemelte: a rendőrök akár civilek életét is megmenthették intézkedésükkel. A főügyész a folyamatban lévő nyomozás érdekeire tekintettel többet nem kívánt közölni.
Az amerikai hadsereg csütörtökön támadást hajtott végre egy állítólagos kábítószer-szállító hajó ellen a Csendes-óceán keleti részén, amelynek során négy ember meghalt a fedélzeten – közölte az amerikai déli parancsnokság.
Mind közjogi, mind kulturális, filozófiai értelemben túlléptek a magyarok a fájdalmas december 5-i népszavazáson és gőzerővel dolgoznak a magyar nemzeti egység megteremtésén – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.
Ukrajna „valódi békét, nem pedig megalkuvást” akar Oroszországgal – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ülésén.
Ki hiszi el, hogy Oroszország veszíteni fog Ukrajnában? Ez egy mese, egy teljes illúzió – jelentette ki Bart De Wever belga miniszterelnök a La Libre Belgique című belga napilapban.
Ausztria támogatja Románia csatlakozását a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) – jelentette ki csütörtökön Christian Stocker osztrák kancellár, hozzátéve, hogy Románia olyan partner országa számára, amelyre számítani lehet.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
szóljon hozzá!