2010. augusztus 30., 06:142010. augusztus 30., 06:14
Tanévnyitó beszédében Tőkés Zsolt, a székelyudvarhelyi református kollégium igazgatója azt mondta: ezer éven át a hit és a kereszténység volt a magyarság legnagyobb megtartóereje. A Trianonban nyolc részre szétszabdalt haza megtartása létünk záloga, ezért új hazát kell építenünk – mondta az igazgató, aki szerint a jövőt a közösségek, a család, az egyház, a nemzet menthetik meg. Olyan ifjakra van szükség, akiknek nem mindegy, hogy mi történik a családdal, az egyházzal, a nemzettel, a hazával.
Szászfalvi László, a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára megköszönte a magyar református közösségnek a nemzetmegtartó, nemzeterősítő szerepét, szolgálatát, majd úgy fogalmazott: a Kárpát-medence református közössége a 2010–2011-es tanévnyitóval azt is ünnepli, hogy Miskolctól Csurgóig, Rimaszombattól Hódmezővásárhelyig, Nagyberektől Székelyudvarhelyig sok-sok református iskola, családi kötelékek kapcsolata szorosabbra fűződött. Kijelentette: a határokon átnyúló nemzeti elkötelezettség újra megjelent a törvényhozásban, a nemzeti összetartozásról szóló törvényben is. A kettős állampolgárságról szóló törvény azt jelenti, hogy a magyar nemzet közjogi értelemben „újra egyesült”, a nemzeti együttműködésnek új távlatai nyíltak meg a Kárpát-medencében.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.