Hirdetés

Karácsony Gergely a Fudan-ellenes tüntetésen: ezzel az üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól

•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Fudan-üggyel kezdjük Magyarország visszafoglalását a hatalomtól – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a fővárosi Kossuth téren, a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett demonstráción.

Krónika

2021. június 05., 22:232021. június 05., 22:23

Az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló politikus, a Párbeszéd társelnöke azt mondta:

megállítják a IX. kerületbe tervezett Fudan-beruházást, és minden olyan ügyben kiállnak, amelyben a kormány a 99 százalék helyett az 1 százalékos kiváltságos érdeket fogja képviselni.

Hirdetés

Karácsony Gergely az MTI szerint közölte: Magyarországon a legnagyobb probléma most a jelenlegi hatalom, amelynek nincsen erkölcsi célja. „A Fudan-ügy a Fidesz végső és teljes erkölcsi öngyilkossága” – fogalmazott a főpolgármester. Hozzátette, ez az ügy leleplezi, hogy „minden szavuk hazugság”, „minden ragaszkodásuk értékekhez valójában csak ravaszkodás”, valamint „számukra semmi sem szent”.

Karácsony Gergely a tüntetésen •  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Karácsony Gergely a tüntetésen

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Karácsony Gergely szerint a Fudan-ügy arról szól, hogy „uralkodhatnak-e Magyarországon olyanok, akik a politikát uralkodásként fogják fel szolgálat helyett”; „lehet-e az országban olyan kormány hatalmon, amelynek számára az országból csak a hatalom a fontos”. „A Fudan-ügy arról szól, hogy ez a tízmilliós kis ország végre dönthet-e a saját sorsáról, hogy leszünk-e igenis szabad nemzet” – közölte. A főpolgármester szerint a kínai egyetem ügye „a napnál világosabban mutatja, hogy ez a kormány a nemzet szuverenitása alatt a saját szuverenitását, a szabad rablását érti”.

Karácsony Gergely kitért arra is, a kormány nem él azzal a lehetőséggel, hogy a koronavírus-járvány által meggyötört Magyarországot, a magyar társadalmat és gazdaságot az Európai Unió visszatérítendő támogatásával „húzza ki a gödörből”, mert nem akarnak eladósodni.

Ugyanakkor bármikor eladósodnak akkor, ha „orosz vagy kínai érdekekben kell a magyar adófizetők pénzéből eladósodni”

– mondta. A főpolgármester hangsúlyozta, nem a kínai emberek és nem Kína ellen tüntetnek, bár „egy világ választ el minket”, amikor emberi jogokról, demokráciáról beszélünk. „De megvan nekünk a magunk baja a diktátorokkal” – fűzte hozzá.

•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Karácsony Gergely kiemelte, a Diákváros miatt gyűltek össze, és azért, mert nem akarnak 500 milliárd forintból a magyar adófizetők pénzén felépített kínai elitegyetemet. Hangsúlyozta azt is, nem akarják, hogy Magyarországon a múlt újra és újra legyőzze a jövőt. „Nem akarunk kompország lenni, ki akarunk kötni biztonságban a nyugati parton” – fogalmazott.

Karácsony Gergely arra kérte a résztvevőket, hogy vegyenek részt a Fudan Egyetemről indított konzultációban, az ellenzéki előválasztásban, támogassák az azon győztes jelölteket, jövő tavasszal jelentkezzek szavazatszámlálóknak, majd jövő áprilisban az országgyűlési választáson menjenek el szavazni.

A „Tüntetés a Diákvárosért, a Fidesz ellen!” címmel meghirdetett tüntetés résztvevői a Kodály körönd és a Hősök tere között gyülekeztek, majd az Andrássy úton, az Erzsébet téren, az Akadémia utcán és a Széchenyi téren át vonultak a Kossuth térre. A tér közepét azok foglalták el, akiknek volt védettségi igazolványuk, a többiek a kordonon kívül eső területeken gyűltek össze a tér szélső oldalainál. A demonstráción több ellenzéki politikus, illetve országgyűlési képviselő is részt vett.

•  Fotó: MTI/Balogh Zoltán Galéria

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Korábban politikai hisztériakeltésnek nevezte a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának létrehozása ellen meghirdetett szombati tüntetést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára, szerinte alaptalan pletykák és sajtóinformációk miatt tiltakoznak a szervezők. Schanda Tamás budapesti sajtótájékoztatóján közölte:

a tiltakozásnak azért nincs értelme, mert még csak a tervezésnél tart a folyamat.

Sem a költségekről, sem a megvalósításról nincs döntés, csak 2022 második felében várható, elfogadott tervek birtokában – tette hozzá. Az államtitkár úgy fogalmazott: ha a fővárosi és kerületi vezetők „politikai bohóckodás” és utcatábla-avatók helyett hajlandók végre dolgozni is, akkor a tárgyalóasztalnál segítsenek az előkészületekben. Ellenkező esetben az ő felelősségük lesz, ha a nagyszabású településfejlesztés helyszíne megmarad rozsdatemetőnek, szeméttelepnek vagy „hatalmas méhlegelőnek” – mondta. Véleménye szerint józan ésszel könnyen belátható, hogy a tervezett diákváros az egyetemmel jól kiegészítik egymást.

Schanda Tamás hangsúlyozta, hogy a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, amelynek több mint 4500 oktatója csaknem 30 ezer hallgatót tanít, és kimagasló kutatási eredményekkel büszkélkedhet. Ez az intézmény választaná Budapestet az első külföldi kampusza helyszínéül – tette hozzá. Az államtitkár kijelentette, a kormány továbbra is azt szeretné, ha a magyar fiatalok a jövő nyertesei lennének, az egyetemi beruházás pedig a diákvárosi fejlesztéssel együtt élhetővé, vonzóvá tenne egy lepusztult, elhanyagolt fővárosi területet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
2026. június 24., szerda

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját

Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.

NATO-főtitkár: Románia a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni háborúját
2026. június 24., szerda

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra

Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.

Trump engedélyezhette, hogy Ukrajna keményebben csapjon le az oroszországi célpontokra
Hirdetés
Hirdetés