2010. február 08., 14:342010. február 08., 14:34
Marcelo Sosa ügyész elmondása szerint elektronikus levélváltásra bukkantak a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú, tavaly áprilisban agyonlőtt Rózsa Flores Eduardo és egy Belobice vezetéknevű férfi között, aki egykor az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) embere volt. A levelekben Rózsa Flores beszámolt az illetőnek bolíviai tevékenységéről és az általa vezetett, terrorizmussal gyanúsított csoport készülő akcióiról – állította az ügyész.
Az elektronikus levelezés az ügyész által zsoldosnak titulált Rózsa Flores számítógépében volt, amelyet akkor koboztak el, amikor egy rendőrségi kommandó 2009. április 16-án megrohanta Santa Cruz városában a szállodát, ahol a csoport lakott. Az akcióban három embert agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak.
A vád ellenük az, hogy helyi, szakadár üzletemberek szolgálatába álltak. Az egyik Santa Cruz-i politikus és üzletember, Branko Marinkovic ellen február elején Sosa ügyész hivatalosan vádat is emelt „terrorizmus és fegyveres lázadás” címén, de az illető sajtójelentések szerint már régen külföldre távozott.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.