2010. november 29., 16:302010. november 29., 16:30
A tanácskozáson részt vevő egyházi és civil szereplők nagyra értékelték a kormányzat nyitottságát a téma iránt, és mint a közleményben kiemelték, készséggel vesznek részt a részstratégia alkotásában. A résztvevők csaknem teljes egészében egyetértettek a kormányzat helyzetértékelésében és a cselekvés irányaiban - olvasható a kommünikében.
Az államtitkárság hétfői közleménye hangsúlyozza, hogy a kormány szakít az elmúlt nyolc év határon túli magyar politikájával, hiszen a nemzeti együttműködés rendszerében kiemelt helyet foglal el a nemzetközpontú szemlélet.
Ennek jegyében készül Magyarország nemzetpolitikai stratégiája, amelynek része a KIM Egyházi, Nemzetiségi és Civil Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága által összeállított részstratégia a határon túli szórványközösségek helyzetéről, jövőjéről. A dokumentum megállapítja, hogy a határon túli szórványközösségek helyzete drámai és azonnali cselekvést kíván. A Trianon óta eltelt évtizedek komoly veszteségeket okoztak közösségeink számára, sokuk - amelyeket 1990-ben még szórványként tartottak számon -, mára szinte eltűnt, míg a korábban „tömbmagyarként” számon tartott közösségek szórvánnyá zsugorodtak.
Az első, november 27-ei temesvári tárgyalási fordulón Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is jelen volt.
Az egyeztetések folytatódnak, más helyszínen és más partnerekkel várják az észrevételeket annak érdekében, hogy a nemzetpolitikai stratégia részét képező szórványstratégiát 2011. március 15-ig véglegesítve elkészülhessen.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.