
Fotó: 123RF
A BioNTech gyógyszeripari vállalat vezetője szerint az új vakcinák már nyárra sokkal jobb járványhelyzetet teremthetnek, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba, de ennek az a feltétele, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni oltást.
2020. november 16., 08:002020. november 16., 08:00
2020. november 16., 08:012020. november 16., 08:01
A BioNtech és a Pfizer gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az eddigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján meghaladja a 90 százalékot. Ugur Sahin professzor, a BioNtech társalapítója és vezérigazgatója a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai-közéleti magazinműsorának nyilatkozva elmondta: az oltóanyag már akkor is drámai mértékben csökkentené a koronavírus-járvány terjedését, ha 50 százalékos lenne a hatékonysága. Hozzátette: a próbák során nem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek miatt szüneteltetni kellett volna az oltóanyag tesztelését.
A BioNTech vezetője a vasárnapi BBC-műsorban elmondta, hogy a mostani tél „még kemény lesz”, az új vakcina ezen a télen még nem gyakorol jelentős hatást a fertőzési számokra. Kijelentette: ha továbbra is minden jól megy, a vakcinát kifejlesztő két cég az idei év végén, a jövő év elején megkezdi az oltóanyag kiszállítását. Sahin professzor szerint a cél az, hogy áprilisig több mint 300 millió adag vakcina kerüljön forgalomba, és ennek már lesz érezhető kezdeti hatása a járvány terjedésére. „A jövő nyár beköszöntéig viszont már komoly hatás várható, annál is inkább, mivel a nyár egyébként is segíti a járvány terjedésének megfékezését” – mondta a BioNtech vezérigazgatója. Hangsúlyozta: mindennél fontosabb, hogy a jövő őszi-téli időszak kezdetéig magas oltottsági arányt lehessen elérni.
Sahin professzor közölte: bízik abban, hogy ez megtörténik, különös tekintettel arra, hogy számos más vállalat is fejleszt oltóanyagokat. Kijelentette: mindezek alapján jövő télre az élet visszatérhet a normális kerékvágásba. Arra a kérdésre, hogy az oltás a beadás után mennyi ideig maradhat hatékony, a BioNtech vezetője azt mondta, hogy ennek megállapítására még vizsgálatokat kell folytatni. Hozzátette azonban: az sem okozhat komoly gondot, ha időről időre, például évenként esetleg meg kell ismételni az oltást, de az is lehet, hogy csak két- vagy ötévente kell újraoltani a lakosságot.
Boris Johnson brit miniszterelnök legutóbbi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a brit kormány már 40 millió adagot megrendelt a Pfizer-BioNTech oltóanyagból. Johnson szerint Nagy-Britannia ezzel a nemzetközi mezőny első vonalában lesz az egy főre jutó oltóanyag-mennyiséget tekintve, és ha a Pfizer-BioNTech vakcina az összes szigorú biztonsági ellenőrzésen túljut, a brit kormány az állami egészségügyi szolgálat (NHS) vezetésével elkezdi az oltóanyag országos terjesztését. Részletek említése nélkül hozzátette, hogy a kormány további 300 millió adagot rendelt öt más, fejlesztés alatt álló vakcinából.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!