
Angela Merkel kancellár szerint a járványhullám még nem hagyott alább
Fotó: Német kormány
Meghosszabbítják és több ponton szigorítják is a koronavírus-járvány második hulláma miatt Németországban bevezetett korlátozásokat – jelentették be szerdán Berlinben.
2020. november 25., 23:292020. november 25., 23:29
2020. november 25., 23:332020. november 25., 23:33
Angela Merkel kancellár a tartományi kormányfőkkel tíz órán át folytatott tanácskozás után, késő este tartott tájékoztatón elmondta, hogy egyelőre december 20-ig hosszabbítják meg az eredetileg november végéig tervezett korlátozásokat. December közepén ismét tanácskoznak, és „emberi számítás szerint” arra kényszerülnek majd, hogy ismét meghosszabbítsák, január elejéig érvényben tartsák a rendelkezéseket.
Egy sor szabályt szigorítanak, így két háztartásból az eddigi tíz helyett legfeljebb öt ember tartózkodhat együtt, és nemcsak az üzletekben és a közösségi közlekedésben, hanem minden forgalmas helyen maszkot kell viselni – ismertette Angela Merkel.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!