
Johnson maga is átesett a Covid-19 betegségen
Fotó: Boris Johnson/Facebook
Nagy-Britannia túljutott az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzésén és a kormány hamarosan ismerteti az ország újraindításának terveit – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszterelnök.
2020. április 30., 20:022020. április 30., 20:02
2020. április 30., 20:052020. április 30., 20:05
Johnson maga is átesett a Covid-19 betegségen, a hónap elején egy hétig kórházban ápolták és három napig intenzív kezelésre is szorult. A konzervatív párti miniszterelnök – aki március végén kezdődött betegsége óta csütörtök este tartotta először a kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját a Downing Streeten – hangsúlyozta: most első ízben jelentheti ki, hogy a nagy-britanniai Covid-19 járvány már túljutott csúcspontján és lefelé tartó pályára került.
Ezen túlmenően döntenek arról is, hogy a gyerekek milyen módon térhetnek vissza az iskolákba, hogyan lehet majd ismét munkába utazni és hogy lehet a munkahelyeket biztonságosabbá tenni, úgy, hogy közben folytatódhasson a járvány visszaszorítása.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!