2010. június 09., 09:482010. június 09., 09:48
Az izraeli kormány hét legfontosabb minisztere hétfő este ismét tanácskozott, és megállapodott abban, hogy létrehoznak egy belső „ellenőrző bizottságot”, amelyben megfigyelőként helyet foglalna két – Izrael által kiválasztott – külföldi jogász is.
Ez a bizottság megvizsgálná a kilenc török halálos áldozatot követelő, május 31-i kommandós akció körülményeit és a Gázai övezet elleni blokádot a nemzetközi jog szempontjából. Ehud Barak védelmi miniszter hétfői parlamenti felszólalásában is beszélt erről a felállítandó bizottságról, amely – mint mondta – megvizsgálná, hogy a blokád „megfelel-e a nemzetközi jognak, vagy sem”.
Izrael eddig azt állította, hogy megfelel. Közben a hadsereg tartalékos tábornokokból felállította saját szakértői vizsgálóbizottságát. Nemcsak Izrael, hanem Törökország is hajthatatlannak tűnik az ügyben. Ahmet Davutoglu török külügyminiszter hétfőn kijelentette: nem fog rendeződni Törökország és Izrael kapcsolata mindaddig, amíg utóbbi nem egyezik bele, hogy egy független ENSZ-bizottság vizsgálja ki az izraeli katonai akciót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.