
Fotó: Izraeli védelmi minisztérium
Izrael csapást hajtott végre Iránon belül – mondták amerikai tisztségviselők a CNN-nek és a CBS News-nak pénteken. Hozzátették: nem nukleáris célpontról van szó.
2024. április 19., 07:382024. április 19., 07:38
2024. április 19., 08:582024. április 19., 08:58
Az izraeli hadsereg nem volt hajlandó kommentálni az ezzel kapcsolatos híreket.
Az iráni félhivatalos FARSZ hírügynökség arról számolt be, hogy három robbanás hallatszott annak a katonai bázisnak a közelében, ahol vadászgépek állomásoznak Iszfahán városának északnyugati részén.
– mondták a FARSZ forrásai.
Az állami televízió szerint a légvédelem három drónt lőtt le.
Közölték, hogy az egyik lehetséges célpont a hadsereg radarja volt, és több irodaépület ablaka is betört a környéken.
A Teheránba, Iszfahánba és Sirázba induló összes járatot már felfüggesztették – jelentette be az iráni reptéri társaság PR-igazgatója az állami Mehr TV-nek adott interjúban.

Iránból több tucat drónt indítottak Izrael irányába szombat éjszaka – jelentette az izraeli 12-es televízió. A hírt az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari is megerősítette televíziós sajtótájékoztatóján.
Pénteken reggel aztán feloldották a repülési korlátozást.
Egy magas rangú iráni katonai parancsnok a Tasznim hírügynökség szerint azt mondta: az Iszfahán közelében hallott hangos robbanást „a légvédelem egy gyanús tárgyra leadott lövései” okozták.
Hozzátette: nem történt „kár vagy incidens.
A Press TV egy „jól informált” forrást idézve azt közölte:
Iráni illetékesek határozottan cáfolták, hogy az országot rakétatámadás érte volna.
Az izraeli csapás előtt pénteken az amerikai várakozás az volt, hogy nem polgári vagy nukleáris létesítményeket vesznek célba – mondta egy magas rangú amerikai tisztségviselő a CNN-nek.
A CNN korábban arról számolt be, hogy Izrael közölte az Egyesült Államokkal, hogy válaszlépése korlátozott mértékű lesz. Az amerikai hírszerzés azt jelezte, hogy Izrael egy szűk körű és korlátozott csapást mérlegel Iránon belül, mert úgy érzik, hogy valamilyen konkrét akcióval kell válaszolniuk, tekintettel az iráni támadás példátlan mértékére.
– tette hozzá a tisztségviselő.
Az Egyesült Államok korábban arra próbálta rávenni Izraelt, hogy ne válaszoljon a múlt hétvégi iráni támadásra, amelyet Joe Biden elnök csütörtökön „példátlannak” nevezett.
– mondta a CNN-nek egy tisztségviselő.

A légvédelem ellenrakétái elfogták az Izraelre kilőtt több tucat iráni ballisztikus rakétát – jelentette az izraeli 12-es televízió magas rangú izraeli tisztségviselőkre hivatkozva.
Az iráni állami Tasznim hírportál egy „megbízható forrásra” hivatkozva azt közölte, hogy az Iszfahán tartományban lévő nukleáris létesítmények „teljes biztonságban vannak”.
Más iráni médiumok ugyanerről számolnak be.
Eközben pénteken reggel Szíriából is robbanásokat jelentettek, az első hírek szerint az Irán-barát milíciák által ellenőrzött déli Szuvejda tartományban egy katonai radart ért támadás.
miközben a világszervezet főtitkára maximális önmérsékletet sürgetett az érintettektől.
Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszter New Yorkban az ENSZ Biztonsági Tanácsának Közel-Keletről szóló vitájában úgy fogalmazott, hogy Izraelt el kell tántorítani az Irán érdekei ellen folytatott „további katonai kalandoktól”. Mint mondta, amennyiben Izrael bármilyen erőt alkalmazna Irán ellen, hazája cseppet sem fog habozni, hogy éljen adott jogával, és olyan határozott, valamint megfelelő választ adjon, amit meg fog bánni Izrael.

Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában.
Gilad Erdan, Izrael ENSZ-nagykövete a vita elején megkérdőjelezte az iráni külügyminiszter helyét a világszervezet üléstermében. Szerinte
António Guterres, az ENSZ főtitkára arról beszélt, hogy eljött az idő a megtorlás spiráljának megállítására, és sürgette a nemzetközi közösséget, hogy működjön együtt minden olyan cselekedet megakadályozásában, ami a teljes Közel-Keletet a szakadékba taszítja, pusztító hatással a civilekre.
Hoszein Amirabdollahián az ENSZ ülésére érkezett az Egyesült Államokba, mozgását azonban az amerikai hatóságok jelentősen korlátozzák. Amerikai kormányzati illetékesek közlése szerint
Ezen kívül Irán ENSZ állandó képviseletét keresheti fel, valamint érkezésekor és távozásakor a repülőtérre vezető útvonalat is előzetesen kijelölték az iráni delegáció számára.

Miközben Izrael még mindig nem válaszolt az ellen Irán által indított rakéta- és dróntámadásra, és az izraeli háború kabinet szerdán újra összeül a helyzet megvitatására, a világ vezetői nyugalomra intenek.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerdán a kabinet ülésén közölte, hogy Izrael saját maga dönt arról, hogyan válaszol a hétvégi iráni támadásokra.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!