
Fotó: Wikipédia
Irán „mind ez idáig soha nem használt fegyverekkel, másodpercek alatt” adna választ egy esetleges izraeli támadásra – szögezte le hétfő este az iráni külügyminiszter-helyettes az állami televíziónak adott interjújában, melyet a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség szemlézett.
2024. április 16., 13:292024. április 16., 13:29
„Ez alkalommal nem lenne 12 napjuk várni” – jelentette ki Ali Bakeri Káni arra utalva, hogy a szombat éjjel Izrael ellen intézett iráni drón-és rakétatámadást a teheráni vezetés Izrael Irán damaszkuszi konzulátusa ellen 12 nappal korábban, április 1-jén elkövetett légicsapásával indokolta.
A Mehr idézte az Izrael elleni szombati támadással kapcsolatban Abolfazl Amoeit, az iráni nemzetbiztonsági tanács szóvivőjét is, aki rámutatott arra, hogy a művelet során Irán semmilyen, jelentős erővel bíró fegyvert nem vetett be, ám ő is aláhúzta: a jövőben készek eddig nem használt fegyvereket is használni.
Minden eshetőségre van forgatókönyvünk – fogalmazott.
„A legkisebb, Irán elleni akcióra is kemény választ fogunk adni” – szögezte le ugyancsak hétfő este Ebrahim Raiszi iráni elnök Tamím bin Hamad Ál Száni katari emírrel folytatott telefonos egyeztetésén, melyen a többi között a gázai fegyveres konfliktus is szóba került.
Mindeközben Abolfazl Sekarcsi, a fegyveres erők szóvivője, akit a Taszním félhivatalos iráni hírügynökség idézett,
Irán bebizonyította, hogy nem agresszor, nem akarja a háborút szítani; de levágja a lábát bármely agresszornak – fogalmazott a szóvivő.
Románia szolidaritásáról biztosította az izraeli külügyminisztert Luminiţa Odobescu
Románia szolidaritásáról biztosította Izraelt Luminiţa Odobescu külügyminiszter az izraeli hivatali kollégájával, Jiszráel Kaccal folytatott megbeszélésen.
Az X platformon közzétett keddi bejegyzése szerint Odobescu ismét hangsúlyozta, hogy Románia határozottan elítéli az Izrael elleni iráni támadásokat.
„Azt is elmondtam, hogy Románia elkötelezett Izrael biztonsága és a regionális konfliktus eszkalációjának megelőzése mellett” – fogalmazott a román diplomácia vezetője.

Irán Izrael elleni támadására „válaszlépéseket fogunk tenni” – szögezte le az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkari főnöke, Herci Halevi altábornagy hétfőn.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!