Hirdetés

Izrael kész két fronton harcolni, Washington Izraelt és Ukrajnát is támogatja a háborúban, ha szükséges

•  Fotó: UNRWA/Facebook

Fotó: UNRWA/Facebook

Izrael kész két fronton is harcolni, ha kell – közölte Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője vasárnap az északi határon és a Gázai övezet mellett kialakult helyzetre utalva.

Hírösszefoglaló

2023. október 16., 08:122023. október 16., 08:12

„A Hezbollah az északi határ eszkalációján dolgozik Irán irányítása és támogatása mellett. Izraelnek erős hadserege van, amely készen áll két fronton, sőt még több fronton is harcolni” – mondta Hagari újságíróknak.

„Teljes mértékben együttműködünk az Egyesült Államokkal az ország érdekeinek védelmében” – hangsúlyozta a hadsereg nevében Washington segítségének jelentőségét.

Hirdetés

A szóvivő bejelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek a Gázai övezetbe hurcoltak érdekében.

„Ez a legfontosabb számunkra” – mondta, és azt is közölte, hogy

eddig 155 túsz családját értesítették, és mellettük 289 elesett katona nevét hozták nyilvánosságra.

A Hamász erőfeszítései ellenére Gázából több mint 600 000 lakost evakuáltak délre – mondta Hagari az övezet északi részének kitelepítésével kapcsolatban. Az izraeli hadsereg azért szólította fel az övezet északi részén lakó gázai civileket a távozásra, hogy minél kevesebb kár érje őket a Hamász ellen várható szárazföldi harcokban.

Az izraeli hírszerzés szerint

az övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet betonalagutakat épített otthonok, iskolák és kórházak alá, ahol fegyveresei elrejtőztek a múlt szombati Izrael elleni terrortámadás után.

Eközben Joe Biden egy vasárnap közvetített interjúban kijelntette: az Egyesült Államok képes egyszerre biztosítani Izrael és Ukrajna támogatását, miközben fenntartja saját „átfogó nemzetközi védelmét”.

Az elnök a CBS országos televízió műsorában

az Egyesült Államok kötelességének nevezte, hogy ellássa Izraelt és Ukrajnát a segítséggel, amire, véleménye szerint, megvan a képessége is.

„Mi vagyunk az Egyesült Államok, a történelem legerősebb nemzete” – fogalmazott, és feltette a kérdést, hogy ha az Egyesült Államok nem tud mindkét háborúnak megfelelni, akkor melyik ország lenne erre képes.

Ugyancsak a CBS csatornán Jake Sullivan, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vasárnap kijelentette, hogy a következő héten

Joe Biden a kongresszushoz fordul kiegészítő költségvetési forrásokért, amelyek lehetővé teszik Ukrajna és Izrael további támogatását a fegyveres konfliktusokban.

Az elnöki hivatal illetékese az ukrajnai háborúról szólva elismerte, hogy az orosz erők offenzívában vannak, ami miatt különösen fontosnak nevezte a gyors utánpótlás eljuttatását az ukrán félhez.

Az izraeli válsággal kapcsolatban a nemzetbiztonsági tanácsadó

nem zárta ki, hogy Irán valamilyen formában, közvetlen módon is bekapcsolódik a háborús helyzetbe.

Ezért az Egyesült Államoknak is fel kell készülnie bármilyen előre nem látott történésre – hangoztatta. A libanoni Hezbollah fegyveres szervezetet Irán proxi fegyveres erejének nevezte, jelentős katonai erőforrásokkal, ami tovább növeli az eszkaláció veszélyét.
Sullivan azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak vannak kommunikációs csatornái Irán felé, és ezeken keresztül szintén figyelmeztette Teheránt a válságba való közvetlen bekapcsolódás következményeire.

Egyébként az amerikai külügyminisztérium vasárnap közölte, hogy

legkevesebb 30-ra nőtt az Izrael és Hamász közötti háborús összecsapások amerikai halálos áldozatainak száma.

A közleményben kiemelték: helyi idő szerint vasárnap este 13 amerikai állampolgárt tartottak számon eltűntként, felkutatásuk folyamatban van.

„Az amerikai kormány éjjel-nappal dolgozik az eltűntek tartózkodási helyének megállapításán, valamint együttműködik az izraeli kormányzattal a túszválság minden vonatkozásában, ideértve hírszerzési információk megosztását, amerikai szakértők helyszínre küldését, akik tanácsadással segítik az izraeli kormányzatot a túszok visszaszerzésére irányuló erőfeszítésekben” – olvasható a közleményben.

Antony Blinken külügyminiszter vasárnap Egyiptomból Jordániába utazott. Az Al-Arabiya televízió azon kérdésére és megállapítására, hogy Izrael akadályozná a külföldiek Gázai övezetből kimenekítésére irányuló erőfeszítéseket, úgy reagált,

a Hamász nem teszi lehetővé a külföldiek távozását, valamint megállapította, Egyiptom készen áll arra, hogy segítsen a külföldieknek átlépni a határon.

Az amerikai külügyminiszter hétfőn ismét Izraelbe utazik, hogy beszámoljon az arab államokban folytatott megbeszéléseinek eredményeiről.

Ron DeSantis, Florida kormányzója a CBS televíziónak vasárnap adott interjúban azt sürgette, hogy a Hamász Izrael elleni támadásának következményeként az Egyesült Államok állítsa le a menekültstátusz megadását a palesztin útlevéllel érkezőknek. A republikánus párt elnökjelöltségre pályázó politikusa kijelentette, hogy

„nem minden palesztin tagja a Hamásznak, de mindegyikük antiszemita, és egyikük sem ismeri el Izrael állam létezéshez való jogát”.

A kormányzó megjegyezte, hogy palesztin menekülteket a térségbeli arab államoknak kellene befogadniuk, amelyek erre nem hajlandók.

Republikánus képviselőházi politikusok hétvégén azt közölték, hogy

törvényjavaslatot terjesztenek elő az Egyesült Államok határának lezárásáról a Gázai övezetet elhagyni kényszerülő palesztinok előtt.

A képviselőház jelenleg házelnök hiányában működésképtelen. A kongresszus alsóházában a következő héten próbálják többségi szavazással megválasztani a törvényhozási testület új vezetőjét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya

Idehaza, Erdélyben és egész Romániában, de még a jobban álló Magyarországon is kíméletlenül ostoroznak minden érintettet a siralmas PISA-eredmények láttán – joggal. Ám a tisztánlátás kedvéért nem szabad elhallgatni, hogy a visszaesés globális tendencia.

A miénk már elhasalt, de vészesen ferdül bezzegországéknál is az oktatás PISA-tornya
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?

Washingtonban fogadta Donald Trump amerikai elnök kínai kollégáját, Hszi Csin-pinget, aki az ENSZ Közgyűlésére érkezett az Egyesült Államokba.

Trump és Hszi ismét találkozott – jobb vagy veszélyesebb hely lett a világ a tárgyalások után?
2026. szeptember 25., péntek

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk

Romániában a gáztárolók feltöltöttségi szintje az év végére megközelítőleg 90 százalékra fog emelkedni, ami meghaladja az európai átlagot – jelentette ki Cristian Bușoi, az energiaügyi minisztérium államtitkára.

Az energiaügyi államtitkár elmondta, lesz-e elegendő gáz a télen, és hogy milyen árakra számíthatunk
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében

Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát

Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.

Egy meleg, egy hideg: míg Zelenszkij Trumppal tárgyalt, az EU levett a szankciós listáról két orosz oligarchát
2026. szeptember 22., kedd

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.

Kikérte Magyar Péter mentelmi jogát az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?

A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.

Putyin pártja „meglepő” módon tarolt a választásokon. Jöhet az újabb mozgósítás?
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
Hirdetés
Hirdetés