Hirdetés

Iszapkatasztrófa: őrizetben a Mal Zrt. vezetője

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte az előzetes letartóztatását a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezérigazgatójának – jelentette be Orbán Viktor tegnap a parlamentben. A magyar miniszterelnök azt is közölte: a tegnap Devecseren megtalált újabb áldozattal immár nyolc ember halálát okozó vörösiszap-katasztrófáért felelős vállalatot állami irányítás és vagyonzár alá kell vonni.

2010. október 11., 14:382010. október 11., 14:38

A kormányfő szerint erre addig van szükség, amíg a kormány előtt az ügy kapcsán álló feladatokat nem oldották meg. Kezdeményezte azt is, az Országgyűlés hozza létre a katasztrófavédelmi biztos intézményét.

A miniszterelnök szerint a katasztrófa ügyének megnyugtató lezárásáig a biztos hatáskörébe rendelik a Mal Zrt. teljes körű felügyeletét, irányítását és vagyonkezelését. Közölte: a feladatok meghatározásában az a kiindulópontjuk, hogy nem természeti csapásról van szó, „emberek által épített és működtetett üzemben, emberek által létrehozott veszélyes anyag gondatlanság miatti elszabadulása okozta Magyarország legsúlyosabb ökológiai katasztrófáját”.

A kormány előtt álló négy feladat között szólt Orbán Viktor arról, hogy mielőbb kártalanítani kell a károsultakat, és mivel nem természeti csapásról van szó, hanem emberek által előidézett károkozásról, nem az adófizetőknek, hanem azoknak kell fizetni, akik a károkat okozták. Biztosítani kell az emberek munkáját az üzemben, valamint meg kell gátolni, hogy további károk keletkezzenek a környezetben – sorolta, hozzátéve, hogy a történtek ismeretében alapos okuk van azt feltételezni, hogy voltak, akik tudtak a tározó falának veszélyes meggyengüléséről, de magánérdekeik miatt úgy gondolták, nem éri meg azt kijavítani.

Mint fogalmazott, korábban a milliárdosok, vállalattulajdonosok mindig megúszták, legfeljebb „egy-egy meteorológus, portás vagy egyéb szegénylegény” ütötte meg a bokáját. Mint mondta, a katasztrófák és válságok legfőbb tanulsága az lehet, hogy le kell számolni egy illúzióval, ugyanis a magánérdeket semmilyen önműködő mechanizmus nem fogja arra kényszeríteni, hogy önként korlátozza magát, és alárendelje saját céljait a közérdeknek.

Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter közben tegnap kijelentette: Románia határozott álláspontot képvisel a magyarországi környezeti katasztrófa ügyében, ami azt jelenti: mindenkinek felelnie kell az általa elkövetett tettekért.

„Remélem, a vétkes cég nem tűnik el ugyanúgy, ahogy a nagybányai vállalat tíz évvel ezelőtt, amely egyetlen bani kártérítést sem fizetett az ottani katasztrófa miatt” – emlékeztetett a tárcavezető az Aurul aranykitermelő cég által okozott környezetszennyezésre, amelynek során a vállalat Nagybánya melletti zagytározójából ciántartalmú iszap került a Tiszába, elpusztítva a folyó élővilágát. Borbély közölte, az október 14-én esedékes luxemburgi uniós környezetvédelmi tanácskozáson is terítékre kerül a magyarországi szennyezés ügye.

Azt is elmondta, hogy Románia képviseletében arra kéri az EU-t, hogy a timföldet vegyék fel a veszélyes anyagok listájára, valamint dolgozzanak ki uniós szintű beavatkozási rendszert a hasonló esetekre. Tegnap egyébként Borbély László környezetvédelmi és Traian Igaş belügyminiszter részvételével a bukaresti Katasztrófavédelmi Bizottság is összeült. Borbély tegnap közölte, estére várták, hogy a Magyarországon a Dunába került szennyezés elérje Romániát, de leszögezte: nem várható jelentős mértékű vízszennyeződés.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés