2008. július 15., 00:002008. július 15., 00:00
A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többletbéremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételébõl pedig 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutasnak. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt. A MÁV ezt nem volt hajlandó teljesíteni, ezért hajnaltól sztrájk kezdõdött, amely azonban nem volt teljes, és tegnap délelõtt 11 órára véget is ért. A követelések ugyan továbbra sem teljesültek, de a tárgyalások ma folytatódnak.
A munkabeszüntetést eltérõen értékelte a MÁV és a szakszervezet: míg a vasúttársaság folyamatosan javuló forgalmi helyzetrõl tájékoztatott, a VDSZSZ elnöke sikeresen megszervezettnek értékelte a sztrájkot, úgy vélte, annak elegendõ támogatottsága volt. A MÁV Zrt. délelõtt 10 órakor közölt adatai szerint a forgalom terén a nappali mûszakban a vasutasok 98 százaléka felvette a munkát, így Budapesten valamennyi fõpályaudvar fogadott és indított vonatokat, de a távolsági és IC-járatok nem közlekedtek teljes létszámban. A közlemény szerint a nappali mûszakba beosztott 2549 forgalomirányításban részt vevõ munkatárs közül 2502 fõ vette fel a munkát, míg az éjszakai mûszakban 1683 vasutas közül 1648 fõ dolgozott. A MÁV közlése szerint sokkal több vonat járt, mint a legutóbbi hasonló VDSZSZ-sztrájk ideje alatt. Ugyanakkor néhány nemzetközi vonat nem indult el, így többek között a Püspökladány–Nagyvárad és a Nagybánya–Budapest járat sem. A távolsági és nemzetközi járatoknál valószínûleg ma reggel üzemkezdetre áll csak helyre a teljes forgalom.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.