
2009. január 29., 20:092009. január 29., 20:09
A beszámolók szerint a lányt egy szálloda közelében betuszkolták egy autóba, majd a város Contemaggiore nevű negyedébe vitték, ahol pisztollyal fenyegették, kirabolták, majd megerőszakolták. Az elkövetők elvették a maroktelefonját és a pénzét, ám később sikerült megszöknie és értesítenie a rendőrséget. A hatóságok a lány által adott személyleírás alapján azonosították és elfogták az elkövetőket.
Közben a múlt hétvégi, guidoniai erőszaktevők egyike vallomást tett, amelyben részletesen leírta, hogyan követték a barátjával sétáló lányt, hogyan verték meg annak barátját és hogyan erőszakolták meg az áldozatot. Mint az elkövető elmondta, a bűncselekmény estéjén több párt is követtek, és az áldozatokat végül annak alapján szemelték ki, mekkora volt a gépkocsijuk csomagtartója – oda zárták ugyanis be az áldozat barátját, miután súlyosan bántalmazták. “Nekünk nem volt autónk, gyalog mentünk el a Selciatella utcába, ahová sok fiatal pár jár. Amikor az első autó megállt, odamentünk és betörtük az ablakát, ám végül letettünk róla, hogy a benne ülő lányt erőszakoljuk meg, mivel túl kicsi volt a kocsi csomagtartója” – idézte az Il Messaggero című lap az elkövetőt. Az autóban ülő fiatalok csak másnap jelentették az esetet a rendőrségen, amikor meghallották, hogy a környéken megerőszakoltak egy lányt. A második pár negyed óra múlva érkezett, és nekik már nem volt szerencséjük: mivel a tettesek megfelelőnek ítélték a csomagtartó méretét, ennek az autónak is betörték az ablakait, a férfit egy kendővel megkötözték, bezárták a csomagtartóba, a lányt pedig egy félreeső helyen a banda mind a négy tagja többször is megerőszakolta. A bűncselekmény elkövetése után magukkal vitték az áldozatok mobiltelefonjait és az autó kulcsait, hogy ne tudjanak időben segítségért folyamodni. Az elkövetőket azonban sikerült azonosítani, mind a négyen előzetes letartóztatásban vannak, két másik társuk ellen pedig bűnsegédlet gyanúja miatt folyik vizsgálat.
Az újabb bűncselekmények ügyében a Spanyolországban tartózkodó Cristian Diaconescu román külügyminiszter szerda este telefonon beszélt olasz kollégájával, Franco Frattinivel. Diaconescu sajnálatát fejezte ki a guidoniai eset miatt, és reményét fejezte ki, hogy a bűncselekmény nem rontja tovább az olaszországi – egyes becslések szerint közel egymilliós – román közösség megítélését. Egyúttal felhívta a figyelmet, a bűncselekmények alapján nem lehet egy egész nemzetet megbélyegezni. Frattini megismételte korábbi kijelentését, amelynek értelmében az Olaszországban bűncselekmény miatt elítélt román állampolgárokat Bukarestnek haza kell szállítania, hogy Romániában töltsék le büntetésüket.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.