Hirdetés

Ismét tízezrek tiltakoztak a védettségi igazolás használata ellen Franciaországban

•  Fotó: Europa.eu

Fotó: Europa.eu

Ismét tízezrek tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen.

MTI

2021. augusztus 29., 10:142021. augusztus 29., 10:14

Ez volt az egymást követő hetedik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül a védőoltást ellenzők, vírustagadók és olyan radikális pártok hívei is utcára vonultak, akik Emmanuel Macron államfő személyét és politikáját bírálják, de a részvétel az elmúlt három hétben már csökkenő tendenciát mutatott.

A belügyminisztérium összesítése szerint a több mint kétszáz felvonuláson az ország különböző városaiban 160 ezren vettek részt, ebből Párizsban 14 500-an tiltakoztak négy külön csoportban.

Hirdetés

A múlt hétvégén a rendőrség adatai szerint 175 ezren voltak az utcákon. A szervezők ezzel szemben most szombaton mintegy 320 ezer, egy héttel ezelőtt 357 ezer résztvevőt számoltak össze.

A fővároson kívül elsősorban a déli városokban, Montpellier-ben, Toulouse-ban, Marseille-ben, Annecy-ban, valamint a keleti Mulhouse-ban voltak nagyobb megmozdulások. A felvonulások jelentős része incidens nélkül ért véget, csak néhány helyen kellett könnygázzal oszlatni a tömeget a menet végén.

A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta és november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokat és a távolsági buszokat, a kórházakat, a bevásárlóközpontokat, valamint a kulturális intézményeket, mozikat, színházakat, koncerttermeket.

Olivier Véran egészségügyi miniszter csütörtökön úgy vélte, hogy a javuló járványügyi mutatók ellenére a védettségi igazolás használatát valószínűleg november 15. után is meghosszabbítja a kormány, amennyiben a „Covid nem tűnik el az életünkből”. A tárcavezető egyébként úgy vélte, hogy „az igazolás sikerét látva egyre inkább csökken a tartózkodók száma”, mert a „hatékony szűrési rendszernek és a tömeges oltásnak köszönhetően, a nagyon fertőző variáns miatti járványhullám ellenére sem volt lezárás nyáron”.

Az elmúlt héten már csökkenő tendenciát mutattak a napi esetszámok, már nem emelkedtek 20 ezer fölé, miközben augusztus közepén megközelítették a 30 ezret.

Kórházban jelenleg 11 ezer fertőzöttet ápolnak, közülük kétezren vannak intenzív osztályon, de a fertőzőbb delta variáns okozta negyedik hullámban harmadannyi fertőzött szorult kórházi ellátásra, mint a tavaly tavaszi első hullám idején. A fertőzés szövődményeiben eddig több mint 114 ezren vesztették életüket Franciaországban.

A védettségi igazolás bevezetésével párhuzamosan az oltási hajlandóság is erősödött a francia társadalomban, eddig a teljes lakosság 74 százaléka, a felnőttek 86 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első adagját, a teljes lakosság 64 százaléka, a felnőttek 77 százaléka pedig már mindkét dózist.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés