2010. október 25., 09:052010. október 25., 09:05
Az iratok szerint a Danubia Global nevű cég fegyveresei részt vettek három civil meggyilkolásában 2006-ban, Fallúdzsában. A WikiLeaks oknyomozó honlapon szombaton megjelent dokumentumok szerint az Egyesült Államoknak tudomása volt arról, hogy iraki rendőrök és katonák iraki őrizeteseket kínoztak meg, de „fedezte” az iraki erőket.
A WikiLeaks titkos amerikai dokumentumaiból kiderül: az amerikai invázió kezdete, 2003 márciusa óta tavaly év végéig legalább 109 ezer ember vesztette életét az erőszakcselekményekben, s csaknem kétharmaduk – 63 százalékuk – polgári személy volt. A WikiLeaks a NATO figyelmeztetése ellenére tette közzé a dokumentumokat. A tekintélyes brit Guardian című napilap arról számolt be, hogy – több más nemzetközi médiumhoz hasonlóan – csaknem 400 ezer amerikai katonai dokumentumot kapott a WikiLeakstől, s ezek az anyagok feltételezhetően ugyanattól az amerikai elemzőtől juthattak az oknyomozó honlaphoz, aki ez év elején az afganisztáni háborúról szivárogtatott ki anyagokat.
E dokumentumokból kiderül, hogy az Egyesült Államok az iraki rendőrök és katonák által elkövetett kínzások, erőszakcselekmények és gyilkosságok százait nem vizsgáltatta ki. Új információ az is, hogy a hírhedt bagdadi incidensbe keveredett amerikai harci helikopter előzőleg a magukat már megadni akaró iraki lázadókat ölt meg.
Több mint 15 ezren haltak meg ismeretlen incidensekben, s habár az amerikai és a brit hatóságok szerint az iraki hadműveletek polgári áldozatairól nem készült hivatalos statisztika, de a napi jelentések szerint a 109 ezer halottból 66 081 volt civil. Az útszéli robbantásos merényletekben 31 780 ember vesztette életét, míg a vallási villongásoknak csaknem 35 ezer halálos áldozata volt. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter és Núti álMáliki iraki kormányfő a leghatározottabban elítélte a WikiLeaks kiszivárogtatásait. Clinton szerint megengedhetetlen, hogy egyének vagy szervezetek bármiféle olyan információt tegyenek közzé, amelyek embereink és szövetségeseink állampolgárainak életét veszélyezteti.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.