Hirdetés

Iohannis Ukrajna katonai támogatását szorgalmazza, a román szállítmányokról nem árul el részleteket

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Klaus Iohannis államfő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt bejelentette, hogy szorgalmazni fogja Ukrajna mielőbbi katonai támogatását.

Krónika

2024. március 21., 15:032024. március 21., 15:03

Iohannis emlékeztetett, hogy Románia katonai és humanitárius támogatást nyújt Ukrajnának, ugyanakkor a szomszédos országból származó gabona tranzitját is elősegíti. Mint mondta, az ülésen azt is hangsúlyozni fogja, hogy

az orosz agresszió Ukrajna után a Moldovai Köztársaságot érinti a leginkább.

Hirdetés

Mindezek mellett a Fekete-tenger térségének biztonságpolitikai jelentőségéről is beszélni fog a tanácskozáson – közölte.

Klaus Iohannis ugyanakkor beszélt arról is, hogy Románia nem fog konkrét adatokat szolgáltatni az Ukrajnának nyújtott katonai segítségről, mert az ország a „front mellett” van.

Az elnök azt mondta, a román állam nem fog a jelenleginél nyíltabban kommunikálni.

„Egyszerűen nem tartom hasznosnak, hogy részleteket hozzunk nyilvánosságra a katonai támogatásról, vagy arról, hogy hol történik az ukrán katonák kiképzése. A front mellett vagyunk. Semmi értelme, hogy a sajtón keresztül adatokat szolgáltassunk ki Ukrajna megtámadóinak” – idézte Iohannist az Agerpres hírügynökség.

Az államfő jelezet, a támogatásokat jóváhagyják az illetékes fórumokon, és nagyon felelősségteljesen kezelik ezeket az információkat.

Mint ismeretes, a képviselőház és a szenátus együttes házbizottsága hétfői ülésén tudomásul vette Klaus Iohannis parlamenthez címzett levelét, amelyben az elnök arról tájékoztatja a törvényhozó testületet, hogy jóváhagyta a Finnország által Ukrajnának küldött segélyszállítmány áthaladását Románia területén, valamint körülbelül ötven ukrán katona kiképzését.

korábban írtuk

Érkezhetnek Romániába a kiképzésre váró ukrán pilóták, és áthaladhatnak az országon az Ukrajnának szánt fegyverek
Érkezhetnek Romániába a kiképzésre váró ukrán pilóták, és áthaladhatnak az országon az Ukrajnának szánt fegyverek

Hamarosan megérkezhetnek Romániába az első ukrán pilóták, akiknek az Ukrajnának átadandó nyugati F-16-os vadászgépek irányítására képeznek majd ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik

Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.

Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges Patriot elfogórakéták tizedével rendelkezik
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta

Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.

Trump azzal dicsekszik, hogy ellenőrzi a Hormuzi-szorost – csak éppen az olajszállítók nem nagyon tudnak átkelni rajta
2026. augusztus 12., szerda

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei

A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.

A lengyelországi és romániai légtérsértésekről tanácskoztak a NATO-tagállamok nagykövetei
2026. augusztus 12., szerda

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek

Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.

Bukaresti luxus után nem tetszik a miami fogda a Tate testvéreknek
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása

A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.

Fidesz-szóvivő: Bebizonyosodott, hogy törvényellenes volt a párt szervereinek lefoglalása
2026. augusztus 12., szerda

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren

Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.

Ukrajna amerikai kérésre felhagyott a romániai kőolajszállítmányokat is érintő támadásokkal a Fekete-tengeren
2026. augusztus 12., szerda

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél

Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.

Házilag készített gyújtószerkezet okozott tüzet a svájci román nagykövetségnél
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után

Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.

Trump elismerte, hogy titokban átcsempészték egy másik repülőre az iráni fenyegetés miatt a NATO-csúcs után
2026. augusztus 12., szerda

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen

Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.

Bukarest szerint Oroszország sztálinista propagandát folytat Románia és Moldova ellen
2026. augusztus 12., szerda

Nicușor Dan és Zelenszkij is gratulált Baka Andrásnak

Több szomszédos ország államfője- köztük Nicușor Dan román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – is gratulált Baka Andrásnak, miután az Országgyűlés kormányoldala kedden köztársasági elnökké választotta.

Nicușor Dan és Zelenszkij is gratulált Baka Andrásnak
Hirdetés
Hirdetés