
Fotó: Román védelmi minisztérium
Hamarosan megérkezhetnek Romániába az első ukrán pilóták, akiknek az Ukrajnának átadandó nyugati F-16-os vadászgépek irányítására képeznek majd ki.
2024. március 18., 13:582024. március 18., 13:58
Klaus Iohannis államfő hivatala levélben tájékoztatta a parlamentet, hogy az elnök hozzájárult a mintegy 50 ukrán pilóta romániai kiképzéséhez. A hatóságok nem közölték, hogy a kiképzés mikor kezdődik, de a Digi24 forrásai szerint az
Emellett az államfő zöld jelzést adott az Ukrajnába irányuló katonai szállítmányoknak is.
A tájékoztatás szerint
Mint arról beszámoltunk, a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC) tavaly novemberben avatták fel Fetești-en. A Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó fetești-i Duna-hídja közelében található, 86-os Borcea légitámaszponton létesült kiképzőközponton a román és más NATO-szövetséges katonák mellett az ukrán hadsereg pilótáit fogják felkészíteni az F-16-os harci gépek használatára.
A romániai kiképzőközpontba november elején érkezett meg öt holland F-16-os harci repülő, amelyek gyártója, az amerikai Lockheed Martin oktatókkal és karbantartó személyzettel vesz részt a pilótaképzésben. A román légierőnél 2019-ben kezdődött meg az átállás a szovjet gyártmányú MiG-21-esekről az amerikai F-16-osokra. Romániának eddig 17 használt (új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt) F-16-os Fighting Falcont sikerült beszereznie Portugáliától, tavaly novemberben azonban Bukarest további 32 használt F-16-os harci repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést Norvégiával.

Felavatták hétfőn a holland, dán, amerikai és román együttműködéssel megalapított Európai F-16-os Kiképzőközpontot (EFTC), ahol a román és más NATO-szövetséges katonák mellett az ukrán hadsereg pilótáit fogják felkészíteni.
A Különleges Távközlési Szolgálat (STS) kedden ismertette az 112-es segélyhívó számra érkező hívások helymeghatározására szolgáló új rendszerét, valamint a hallássérült emberek számára a segélyszolgálat igénybevételét segítő opciót.
A legfelsőbb bíróság kéri az alkotmánybíróságtól, hogy forduljon az Európai Unió Bíróságához a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet ügyében.
Az RMDSZ a kormány tagjaként jobban ki tudja használni potenciálját, mint ellenzékben, de eljöhet egy pont, amikor elgondolkodik a koalícióból való kilépésen – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Kétórás figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak kedden Romániában a községházák alkalmazottai a Bolojan-kormány tervezett közigazgatási reformjában szereplő létszámleépítések ellen.
Együttműködési megállapodást írt alá az európai uniós beruházásokért felelős minisztérium és az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), amely szerint utóbbi közvetlen hozzáférést kap az EU-alapokból finanszírozott projekteket kezelő platformhoz.
Jelen állás szerint valószínű, hogy az alkotmánybíróság négyszeri halasztás után szerdán sem tud majd dönteni a bírák és ügyészek különleges nyugdíjai ügyében, mivel egyik tagja szabadságon van.
A helyi közigazgatás hatékonyabbá tételére irányuló intézkedések hiányában csökkenteni kellene a községek számát – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő kedden.
Az utóbbi időben kísérletek történtek a romániai polgármesterek démonizálására – jelentette ki kedden Sorin Grindeanu, a képviselőház elnöke, a koalíció legfőbb pártját jelentő Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
A Solidaritatea Sanitară szövetség általános sztrájk kirobbantását tervezi az egészségügyben a kormány gazdasági és szociális politikája miatt. Erről a szövetség koordináló testülete határozott kedden, és a kormányt is értesíteni szándékszik ez ügyben.
Újabb kemény bírálatokat fogalmazott meg Mihai Fifor, a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, volt védelmi miniszter a koalíciós partner Nemzeti Liberális Pártot (PNL) is vezető Ilie Bolojan miniszterelnökkel szemben.
szóljon hozzá!