
Fotó: Facebook/Klaus Iohannis
Románia és Bulgária folytatja a két ország idei schengeni csatlakozása érdekében tett lépéseket – jelentette ki Klaus Iohannis államfő szerdán Szófiában.
2023. március 15., 15:362023. március 15., 15:36
Iohannis bolgár hivatali kollégájával, Rumen Radevvel közösen tartott sajtótájékoztatóján számolt be a találkozó részleteiről. Mint elmondta, mindkét ország azt a célt tartja szem előtt, hogy még ez év folyamán csatlakozzon a schengeni térséghez.
„Románia és Bulgária készen áll a csatlakozásra” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy
Iohannis kifejtette, tisztában van az egyes országok problémáival, de ezeket „konstruktívan és nyílt párbeszéd útján” kell megoldani. Ebbe az irányba mutatnak az Európai Tanács által elfogadott intézkedések is – tette hozzá az elnök.

Bár az Európai Bizottság újfent megerősítette, hogy Románia teljes mértékben felkészült a schengeni övezetbe való belépésre, az ország továbbra is csak álmodozhat arról, hogy a belső határellenőrzés nélküli uniós övezet részévé váljon.
Az elnöki hivatal közleménye szerint a nyilatkozat a kétoldalú politikai párbeszéd elmélyítéséről, a kereskedelem és a határokon átnyúló együttműködés ösztönzéséről, a két országot összekapcsoló közlekedési infrastruktúra javításáról, az energiabiztonság garantálásáról, a zöldenergia-termelésről, valamint a Duna-régió fejlesztésére irányuló projektek előmozdításáról szól – írja az Agerpres.
A nyilatkozat egyúttal szorosabb együttműködést szorgalmaz európai ügyekben, valamint a védelem és a biztonság területén, ami az Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborúja okozta nehézségek miatt fontos. Kijev további támogatása, a NATO keleti szárnyának megerősítése és a fekete-tengeri térség biztonságának helyreállítása szintén a közös célok között szerepel.

Kerítésépítés helyett intelligensebben kell védeni az Európai Unió küldő határait – jelentette ki Klaus Iohannis államfő az illegális migráció jelentette problémák kapcsán.
Nagy Ervin feljelentése alapján nyomozás indult Orbán János Dénes ügyében Magyarországon. A kultúráért felelős államtitkár ezt csütörtökön közölte a Facebook-oldalán.
Egy Ukrajna és Oroszország közötti energetikai fegyverszünet lehetőségét is megvitatta Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök keddi New York-i találkozóján.
Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs és Seszták Miklós – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölték az ugyeszseg.hu-n kedden.
A Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló Egységes Oroszország nevű kormánypárt rekordszámú mandátumot szerzett a parlamentben a hétfőn közzétett, szinte teljes hivatalos választási eredmények szerint.
A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
szóljon hozzá!