Hirdetés

Immár csaknem ezer román vendégmunkás fertőződött meg a német húsüzemben, felgyorsítják a tesztelést

•  Fotó: Árvai Károly/MTI

Fotó: Árvai Károly/MTI

A németországi helyi hatóságok által közölt információk szerint eddig 996 romániai munkásnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést a Rheda-Wiedenbruck település vágóhídjának alkalmazottai körében elvégzett tesztek nyomán – tájékoztat csütörtökön a külügyminisztérium.

Hírösszefoglaló

2020. június 25., 15:242020. június 25., 15:24

2020. június 25., 16:272020. június 25., 16:27

A tárca szerint minden karanténban levő személynek biztosítják az élelmiszereket és higiéniai cikkeket, és egy telefonszámot is rendelkezésükre bocsátottak, ahol román nyelven is információkat kaphatnak. Az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány hatóságai által összehívott válságstáb szerdai ülésén, amelyen Románia bonni főkonzulátusának képviselői is jelen voltak,

úgy döntöttek, hogy felgyorsítják a vágóhíd alkalmazottainak és azok kontaktjainak a tesztelését, hogy július 3-áig befejezzék a folyamatot.

Hirdetés

korábban írtuk

„Szuperfertőzési esemény” román főszereplőkkel: nagyobb vendégmunkás-védelmet követel a berlini nagykövet
„Szuperfertőzési esemény” román főszereplőkkel: nagyobb vendégmunkás-védelmet követel a berlini nagykövet

A német húsiparban dolgozó román állampolgárok jobb védelmét követelte egy szerdán ismertetett nyilatkozatában Románia berlini nagykövete a németországi húsüzemekben történt tömeges koronavírus-fertőzésekkel kapcsolatban.

A helyi hatóságok által közzétett legutóbbi adatok szerint a húsüzemben 3969 román állampolgár dolgozik – közölte az Agerpres.

A tartomány illetékes hatóságai június 30-áig karantént vezettek be Gütersloh járásban. Június 24-étől az intézkedést kiterjesztették a szomszédos Warendorf járásra is, ahol eddig 211 koronavírusos esetet regisztráltak. Ezeknek többsége a Rheda-Wiedenbruck település vágóhídjának alkalmazottai köréből került ki.

Ez idáig az érintett vállalatnál dolgozó egyetlen román állampolgár sem fordult konzuli segítségért Románia bonni főkonzulátusához. Az intézmény állandó kapcsolatban áll mind a vállalat, mind az ottani helyi hatóságok képviselőivel és készen áll konzuli segítséget nyújtani az érintetteknek - emlékeztet a minisztérium.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés