Hetvenöt éves a sokáig titkolt paktum

Hetvenöt éve immár, hogy Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter aláírta Moszkvában a szovjet–német megnemtámadási szerződést, melynek titkos záradéka évtizedekre meghatározta Kelet-Európa sorsát.

Titkos megnemtámadási szerződés

A náci Harmadik Birodalom gyors ütemű terjeszkedése aggasztotta a szovjet vezetőket, de Nagy-Britannia és Franciaország nem akart konkrét segítségnyújtási kötelezettséget vállalni Moszkvának.

A Vörös Hadsereg 1939 májusától a Távol-Keleten harcban állt a japánokkal, és reálisnak látszott a veszély, hogy a Szovjetunió két tűz közé kerül. Sztálin ekkor döntött úgy, hogy időnyerés céljából megegyezést keres Hitlerrel, aki Németország keleti határainál – legalább is átmenetileg – szintén nyugalmat akart.

Ebben a nemzetközi helyzetben dolgozták ki a legnagyobb titokban, majd írták alá 1939. augusztus 23-án Moszkvában a szovjet–német megnemtámadási szerződést. A hét cikkelyből álló, eredetileg tíz évre kötött egyezményben a felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.

Kimondták: ha egyiküket egy harmadik állam részéről támadás érné, a másik szerződő fél ezt a harmadik államot semmilyen módon nem fogja támogatni, továbbá egyikük sem vesz részt olyan hatalmi csoportosulásban, amely közvetve vagy közvetlenül a másik fél ellen irányul.
A megállapodás az aláírással azonnal hatályba lépett.

A ratifikációs folyamat 1939. szeptember 24-én zárult, amikor Németország már lerohanta Lengyelországot, és a titkos záradék értelmében folyamatban volt a keletlengyel területek szovjet megszállása is. Berlin ugyanis az érdekövezetek rögzítésére is ajánlatot tett Moszkvának, amelyet a szerződés titkos záradéka rögzített. E záradék létezését egyébként még évtizedekig tagadták.

Mit akartak elhallgatni?

A titkos jegyzőkönyv német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit. Szovjet érdekeltségbe került Finnország, Észtország és Lettország, továbbá Lengyelországnak a Narew, a Pisa, a Visztula és a San folyóktól keletre eső része, valamint Besszarábia.

Németországnak jutottak Lengyelország nyugati területei és Litvánia, ám ez utóbbi az 1939. szeptember 28-ai újabb kétoldalú megállapodás értelmében másfél lengyel vajdaság fejében a szovjet érdekszféra része lett. (Litvániát 1940 nyarán annektálták a szovjetek, akik a marijampolei terület német kisebbségek lakta részéért további 7,5 millió aranydollárt fizettek Németországnak.)

A szovjet–német megnemtámadási szerződés híre sokkolta a világot, amit csak fokozott az egy hónappal később, 1929. szeptember 28-án kötött szovjet–német „barátsági és határegyezmény”. A megállapodások meghasonlást idéztek elő a kommunista és munkáspártok körében, megtépázták az 1930-as években kibontakozó antifasiszta népfrontmozgalmakat, de zavart okoztak a szovjet társadalomban is, ahol addig az első számú ellenségnek a német nemzetiszocializmus számított.

Azóta minden kiderült

A titkos, kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a felek sokáig tagadták, bár a területi osztozkodás pontosan úgy zajlott le, ahogy azt a később nyilvánosságra került megállapodás rögzítette. Lengyelország keleti részeinek 1939. szeptemberi megszállása után a Szovjetunió 1940 nyarán bekebelezte a balti államokat és Besszarábiát, Finnországba viszont beletört a bicskája: az 1939–1940-es téli háborúban Moszkva komoly veszteség árán szerzett területeket északi szomszédjától, de bábkormányát nem tudta a finnek nyakára ültetni.

Hitler aztán Európa nyugati felének meghódítása után, amikor már nem fenyegette a kétfrontos háború veszélye, gátlástalanul felrúgta a megnemtámadási megállapodást, és 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.

A titkos záradék első ízben a náci háborús bűnösök nürnbergi perében került szóba nyilvánosan, mégpedig nem is Ribbentrop, hanem Rudolf Hess ügyében. Hess védője állítólag egy amerikai újságírótól szerzett egy másolatot, de mivel a dokumentum hitelességét nem tudta igazolni, a törvényszék nem foglalkozott az üggyel. A titkos jegyzőkönyv német eredetije feltehetően megsemmisült a háború végi bombázásokban, de mikrofilmváltozatban fennmaradt a német külügyminisztérium levéltárában, innen jutott a nyugati média birtokába, amely azt több ízben leközölte.

A hivatalos szovjet álláspont a gorbacsovi glasznosztyig mereven tagadta a titkos záradék meglétét. Amikor aztán szembe kellett nézni a sztálini törvénytelenségekkel, munkatáborokkal, milliók elhurcolásával, népek áttelepítésével, a katyni vérengzéssel, ez a „fehér folt” sem maradhatott fenn sokáig.

Az áttörést a szovjet–lengyel történészbizottság 1989. május 23-ai bejelentése hozta meg: eszerint bár a megállapodás szovjet eredetije nem lelhető fel, a német eredetiből és más forrásokból egyértelműen megállapítható a titkos szovjet–német területi megállapodás ténye. 1990 februárjában Moszkvában aztán közöltek egy fotokópiát is a titkos záradék orosz nyelvű gépelt másolatáról, majd 1992 októberében a paktum orosz nyelvű eredetije is előkerült az SZKP archívumainak anyagai közül.

„Európa rendkívüli felelősséget visel”

2008 júniusában a Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő nyomatékosította: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre.

A tanácskozás résztvevői vetették fel akkor, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává. 2008 szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők hasonló értelmű nyilatkozattervezetet terjesztettek az Európai Parlament elé, amely 2009 áprilisában állásfoglalást szavazott meg a totalitárius rendszerekről, javasolva az emléknap megtartását.

2011. június 10-én Luxembourgban lengyel–magyar–litván kezdeményezésre fogadták el az Európai Unió igazságügyi miniszterei azt a dokumentumot, amely a totalitárius rendszerek által elköve­tett 
bűncselekmények áldozatainak em­lék­napjául a Molotov–Rib­ben­trop-paktum aláírásának évfordulóját, augusztus 23-át jelölte meg. Az emléknapot először 2011-ben tartották meg, akkor európai uniós kormányzati szintű konferenciát rendeztek a soros EU-elnök Lengyelország fővárosában, a Var­sói Felkelés Múzeumában.

A résztvevők közös nyilatkozatot írtak alá arról, hogy felelősséggel viseltetnek az áldozatok iránt, és mindent megtesznek azért, hogy hasonló cselekmények soha többé ne fordulhassanak elő. Megegyeztek abban is, támogatják, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform 2011. október 13–14-én Prágában tartotta meg alakuló ülését, az ott született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá.