
A megújuló herkulesfürdői vasútállomás látványterve, a barokk épület műemléki értékeit a korszerűsítés során is megőrzik
Fotó: CFR Infrastructură / Facebook
Egy műemlék felújítása kilenc évig tarthat, a vasútállomás megújul, miközben öt évig szünetelnek a vonatjáratok, a legveszélyeztetettebb épületek sorsa pedig továbbra is bizonytalan. Herkulesfürdő megmentésére állami programok, beruházások és civil kezdeményezések sorakoznak fel, a Monarchia egykori híres fürdővárosának épített öröksége azonban továbbra is csak lassan szabadul meg az évtizedek óta tartó pusztulás következményeitől.
2026. augusztus 30., 08:422026. augusztus 30., 08:42
Herkulesfürdő megmentése évek óta napirenden van, és bár az utóbbi időben állami és civil részről is egyre több kezdeményezés körvonalazódik, a Monarchia egykori híres fürdővárosának újjáélesztése mérsékelt ütemben halad. Állami beruházások indultak, országos helyreállítási program működik, a civilek is évek óta dolgoznak a fürdőhely megmentésén, az áttörés azonban egyelőre várat magára.
A legértékesebb épületek közül több tovább pusztul, a felújítások éveket csúsznak, a beavatkozásokat pedig rendezetlen tulajdonviszonyok, elhúzódó perek és adminisztratív akadályok lassítják.
Hogy Herkulesfürdő műemlékeinek helyreállítása még rendezett tulajdonviszonyok és biztosított állami finanszírozás mellett is hosszadalmas folyamat, azt a történelmi központ egyik meghatározó épületének sorsa is mutatja.
A Herkules téren álló 6-os pavilon megmentése azon ritka esetek közé tartozik, amikor a tulajdonjogi helyzet rendezett, az állam vállalta a beruházást, és a szükséges forrásokat is elkülönítették – a helyreállítás mégis évek óta húzódik. A védelmi minisztérium tulajdonában lévő egykori katonai szanatórium felújítására 2019 végén több mint 36 millió lejt irányoztak elő, az akkor még kétévesre tervezett munkálatok azonban máig nem értek véget.
A csúszás annál is beszédesebb, hogy a 6-os pavilon nem csupán egyike Herkulesfürdő számos műemlékének, hanem a történelmi fürdőközpont egyik emblematikus épülete. A Herkules tér egyetlen, 20. században emelt épülete a korábban itt álló, 1900-ban leégett Nagy Vendéglő helyére került. A ma látható épület Guido Hoepfner és György Géza tervei alapján készült, homlokzatát a fürdőhely korabeli világát megidéző domborművek díszítették, és technikai újdonságnak számított hidraulikus felvonója is.
A védelmi minisztérium szerint ez az alapelképzelés továbbra sem változott – egyelőre azonban a több mint hét éve beharangozott újjászületés helyett továbbra is a restaurálás befejezésére vár a Herkules tér egyik legjellegzetesebb épülete.
A különleges kupolájáról is ismert herkulesfürdői vasútállomás épülete átfogó műemléki felújítás előtt áll
Fotó: Facebook/Banatul Montan
Miközben több történelmi épület helyreállítása továbbra is elhúzódik, Herkulesfürdő egyik legértékesebb műemlékénél már a kivitelezés küszöbén áll a felújítás: átfogóan restaurálják a fürdőváros vasútállomását.
Nemcsak műemléki értékeit állítanák helyre, hanem a mai utasforgalmi igényekhez is hozzáigazítanák. Mire azonban az állomás visszanyerheti régi fényét, a Herkulesfürdőt érintő vasútvonalon évekre megszűnik a vonatközlekedés.
Az 1878 és 1886 között, Auguste de Serres-Wieczffinski tervei alapján emelt állomás Herkulesfürdő fénykorának egyik legépebben fennmaradt tanúja. Bécsi barokk ihletésű épületével, gazdagon díszített kupolájával és növényekkel befuttatott peronjával már maga a megérkezés is része volt annak az élménynek, amelyet a Monarchia egyik legelőkelőbb fürdőhelye kínált vendégeinek. Ferenc József császár és Erzsébet királyné is megfordult itt, az érkező előkelőségeket pedig hintók vitték tovább a fürdőváros központjába.
A tervezési és kivitelezési szerződés értéke valamivel meghaladja a 17 millió lejt áfa nélkül, a kivitelezésre 17 hónapot irányoztak elő.
Az állomás restaurálása a Herkulesfürdőt érintő vasútvonal nagyszabású korszerűsítésével párhuzamosan zajlik majd. A CFR a Craiova–Szörényvár–(Drobeta-Turnu Severin) –Karánsebes vasútvonal korszerűsítésének részeként 2027 februárjától 2032 februárjáig teljesen lezárja a Herkulesfürdőt is érintő szakaszt. A társaság szerint az ötéves teljes pályazárásra a hegyvidéki vonal műszaki és földrajzi adottságai, valamint az elvégzendő nagyszabású munkálatok miatt van szükség. A több mint 110 kilométeres szakaszon a vasúti infrastruktúra mellett számos alagutat is felújítanak, illetve újakat építenek.
Évek óta felújítás alatt a Herkules tér emblematikus 6-os pavilonja
Fotó: Herkulesfürdői Polgármesteri Hivatal
Az egyes műemlékek felújítása mellett időközben Herkulesfürdő egészének megmentése is új lendületet kaphat: a fürdővárost egy 2026–2030 közötti országos, integrált helyreállítási kísérleti programba vonnák be, amelynek koordinálásában az elnöki hivatal is szerepet vállalna.
Az augusztus közepén megtartott első helyszíni egyeztetésen az elnöki hivatal, a helyi önkormányzat, a civil és a magánszféra képviselői, valamint szakemberek vettek részt. A kezdeményezés egyelőre az előkészítésnél tart: következő lépésként munkacsoportokban jelölnék ki a konkrét beavatkozásokat, tisztáznák a felelősségi köröket, és közös keretbe foglalnák az eddig külön-külön futó elképzeléseket.
Amint arról korábban a Krónika is beszámolt, Gheorghe Orza polgármester lapunknak már tavaly úgy fogalmazott: Herkulesfürdő felvirágoztatásának „nulladik mérföldköve” lehetne, ha az állam visszaszerezné a történelmi épületállományt, hiszen csak ezt követően nyílhatna lehetőség egységes helyreállítási és hasznosítási terv kidolgozására.

Első fokon kimondta a bíróság 19 műemlék államosítását Herkulesfürdőn, ám a döntés még nem jogerős. A polgármester és a civilek szerint hosszú jogi út áll előttük, és a végső ítélet dönti el, új korszak kezdődhet-e a Krassó-Szörény megyei fürdővárosban.
E tekintetben történt ugyan előrelépés, a helyzet azonban korántsem rendeződött. A Temesvári Ítélőtábla 2025-ben 19 herkulesfürdői ingatlan elkobzásáról és állami tulajdonba való visszajuttatásáról határozott az Iosif Armaș volt PSD-s képviselő és üzletember nevéhez kötődő büntetőperben. A döntés több szállodát és termálfürdőt, valamint a kaszinót is érinti, ám a fellebbezések miatt az eljárás folytatódik, így az ingatlanok jogi helyzete továbbra sem tekinthető véglegesen rendezettnek.
Miközben számos műemléknél a tisztázatlan tulajdonviszonyok akadályozzák a beavatkozást, a város tulajdonában lévő épületeknél más természetű, de nem kevésbé sürgető feladatokkal szembesülnek.
Az egykori reprezentatív fürdőépület megóvásáért az elmúlt években civilek végeztek sürgősségi állagmegóvási munkákat, a teljes körű restaurálás feltételei azonban mindmáig nem teremtődtek meg.
A polgármester szerint a Szapáry-fürdő az Erzsébet-villával együtt jelenleg azon két önkormányzati tulajdonban lévő történelmi épület egyike, amely sürgős beavatkozásra szorul, állapotuk ugyanis már az összeomlás veszélyével fenyeget. Más műemlékek esetében a város addig nem tud érdemben közbelépni, amíg azok jogi helyzete nem tisztázódik.
A Szapáry-fürdő Herkulesfürdő egyik legkritikusabb állapotú műemléke, teljes körű helyreállítása továbbra is várat magára
Fotó: Herculane Project/Mihai Toth & Sabin Cercel
Miközben a nagy műemlékek helyreállítását jogi, adminisztratív és finanszírozási akadályok lassítják, a civil kezdeményezések a fürdőváros kisebb léptékű, de közvetlenül érzékelhető megújítására összpontosítanak. Az Oana Chirilă építész által alapított Locus Egyesület Herculane Projectje eredetileg a Szapáry-fürdő megmentésére indult, az évek során azonban a fürdőváros más, elhanyagolt területeire is kiterjesztették a munkát.
Ennek egyik látványos eredménye Erzsébet királyné egykori sétányának, a Via Sissinek a revitalizációja.
A 2019-ben elkezdett munkát több ütemben folytatták:
A kivitelezés mintegy kilencven százalékát önkéntesek végezték. Idén a Venera-fürdő környéke került sorra: a nyolcadik alkalommal megszervezett nyári egyetem résztvevői a terület újjáélesztésén dolgoznak, a tervek között pavilon és öltözőkabinok kialakítása, majd a fürdőpark rendezése is szerepel.
Oana Chirilă szerint addig is a termálforrások, parkok, sétányok és más közterületek rendezése kínálja a legnagyobb mozgásteret, amíg a történelmi épületek helyreállítását jogi akadályok nehezítik.
A civil kezdeményezések azonban legfeljebb kiegészíthetik, nem helyettesíthetik azt a léptékű beavatkozást, amelyre Herkulesfürdő történelmi örökségének megmentéséhez szükség lenne. Mint korábban portálunknak fogalmazott, a civil társadalom minden erőfeszítése után nagyon fontos lenne, hogy a román állam is támogatással, szerepvállalással és konkrét projektekkel – akár finanszírozással – jelentkezzen.
A látványterv a műemléki értékek megőrzésével korszerűsített herkulesfürdői vasútállomást mutatja
Fotó: CFR Infrastructură / Facebook

Első fokon precedens nélküli ítélet született a herkulesfürdői műemlékek újraállamosításáról. Ötvös Koppány Bulcsú kulturális államtitkárt kérdeztük a minisztérium terveiről, akadályokról és a világörökségi címhez vezető útról.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!