
Fotó: wikipedia
2009. február 03., 17:212009. február 03., 17:21
Kedden kihirdetett ítéletében a hágai bíróság úgy húzta meg a két ország kiaknázási jogosultságának választóvonalát, hogy Románia megkapta az általa igényelt tengeri terület 79 százalékát (9700 négyzetkilométert). A Hollandia közigazgatási fővárosában működő törvényszék megállapította azt is, hogy a Kígyók szigetét nem lehet kiindulópontként figyelembe venni a tengeri határvonal kijelölésekor. Az ukrán fél az öt éve zajló per során azt hangoztatta, hogy a Kígyók szigete lakott terület, ami jogot biztosít számára a kontinentális talapzatra, Bukarest azonban vitatta ezt az álláspontot.
A jogvita részben akörül forgott, hogy az ukrán szárazföldtől 45 kilométerre található sziklás földdarabot figyelembe kell-e venni ukrán szigetként az ukrán parti vizek, illetve ukrán gazdasági övezet meghatározásakor. A sziget folyamatos, életvitelszerű emberi ott-tartózkodásra eredetileg alkalmatlan, de ukrán katonai és tudományos kutatói személyzet – mintegy nyolcvan személy - hosszabb-rövidebb váltásokban állandó jelleggel tartózkodik ott.
A 15 bíróból álló testület ellenvélemény és fenntartások nélkül hozta meg végleges, megfellebbezhetetlen ítéletét. Rosalyn Higgins, a hágai bíróság elnöke szerint a döntés logikája az, hogy a Kígyók szigete körül meghúzták ugyan a parti vizek 12 mérföldes határvonalát, ám azon túl az ukránok nem kaptak a földdarab körül 200 mérföldes gazdasági övezetet, hanem a Fekete-tenger vitatott szakaszát annak arányában osztották el a két állam között, hogy Románia tengerpartja 248, Ukrajnáé pedig 705 kilométer hosszúságú. Bogdan Aurescu, a bukaresti külügyminisztérium hágai megbízottja az ítélethirdetést követően leszögezte: Románia immár jogot formálhat a kontinentális talapzat rá eső részének kitermeléséhez, ami szerinte 70 milliárd köbméter földgáz- és 12 millió tonna kőolajlelőhelyet jelent.
A román politikusok egyébként pártállásukra való tekintet nélkül egybehangzóan megelégedéssel vették tudomásul a hágai döntést, amely a külügyminisztérium szerint alapvetően hozzájárul az ország energetikai függetlenségének megteremtéséhez. Emil Boc kormányfő máris közölte: az illetékes hatóságok mihamarabb nekilátnak egy, a szénhidrogénekben gazdag talapzat kiaknázását célzó stratégia kidolgozásához. (Románia mellesleg 17 milliárd köbméter földgázt fogyaszt évente, hazai kőolaj-előállítása pedig évi ötmillió tonnára rúg). Egyébként az ukrán fél meglehetősen visszafogottan reagált a hágai ítéletre. Vaszil Kirilics, a kijevi külügyminisztérium illetékese mindössze annyit jegyzett meg, hogy a nemzetközi törvényszék szigetként határozta meg a 662 méter hosszú, 440 méter széles sziklás földrész státusát.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.