2008. november 26., 23:522008. november 26., 23:52
A sziget lakosai saját gazdasági, társadalmi életük újabb területein vehetik át az irányítást, így rendelkezhetnek az ásványkincsek felett, alakíthatják az igazságszolgáltatás rendszerét, irányíthatják a rendőrséget és a büntetés-végrehajtási intézményeket. Hat területen – alkotmány, állampolgárság, legfelsőbb bíróság, védelem és biztonság, valamint a monetáris, illetve a külpolitika – továbbra is a Dán Királyságé az ellenőrzés.
A népszavazás jellege véleménynyilvánító volt, és a kibővített autonómiát a dániai, illetve a grönlandi parlamentnek is jóvá kell hagynia. Közvetve azonban minden politikai erő elfogadta, hogy tiszteletben tartja a referendum kimenetelét. A Grönland területi autonómiáját kibővítő szabályozás 2009. június 21-én lép majd életbe, a parlamenti ratifikálás után. Anders Fogh Rasmussen dán miniszterelnök üdvözölte, hogy „Dániában és Grönlandon is” jelentős politikai támogatást kapott a kibővített autonómia. Grönland, Dánia külső országrészeként, 1979 óta élvez belső autonómiát. A hatalmas, 2,1 millió négyzetkilométeres északi-sarki területen, amelynek 80 százalékát jég borítja, 57 ezren élnek.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.