
Fotó: News.sky.com
A rendőrség szerint valószínűleg vietnami volt az a 39 ember, akit a múlt héten találtak holtan egy bolgár rendszámú kamion hűtőkonténerében Anglia délkeleti részén.
2019. november 02., 10:232019. november 02., 10:23
2019. november 02., 12:382019. november 02., 12:38
Az első hatósági beszámolókban még az szerepelt, hogy az áldozatok mindegyike kínai állampolgár volt. A területileg illetékes Essex megyei rendőrség péntek esti tájékoztatásában azonban közölte: az eddigi azonosítási vizsgálatok alapján most már úgy tartja, hogy az áldozatok vietnamiak voltak. A tájékoztatás szerint a rendőrség kapcsolatban van a vietnami kormánnyal, emellett közvetlen kapcsolatba lépett számos családdal Nagy-Britanniában és Vietnamban, és úgy tűnik, hogy sikerült is megtalálni a tragédia több áldozatának családját.
A beszámoló szerint ugyanakkor még nincs olyan bizonyíték a hatóságok birtokában, amelynek alapján mindezt formálisan meg lehetne erősíteni, az ehhez szükséges bizonyítékok összegyűjtése jelenleg is számos országban folyik világszerte, és a rendőrség egyelőre nincs abban a helyzetben, hogy az áldozatok bármelyikének kilétéről tájékoztatást adjon.
Az ügyben már a múlt héten is őrizetbe vettek négy gyanúsítottat, hármat Angliában, egyet Írországban. Az Angliában őrizetbe vett embereket – egy 38 éves és egy 48 éves férfit, valamint egy 38 éves nőt – embercsempészetre szőtt összeesküvés és emberölés gyanújával tartották fogva. Őket a múlt hétvégén óvadék ellenében szabadlábra helyezték, bár továbbra is gyanúsítottként tartják őket nyilván. A kamion sofőrje, a 25 éves, észak-írországi illetőségű Maurice Robinson ellen ugyanakkor 39 rendbeli emberölés, valamint embercsempészetre, illegális bevándorlás elősegítésére és pénzmosásra szőtt összeesküvés címén vádat emeltek. Robinson november 25-én áll a londoni központi büntetőbíróság – utcája után közkeletű nevén az Old Bailey – elé.
A 39 holttestet október 22-én hajnalban találták meg a délkelet-angliai Thurrock ipari parkjában álló kamion rakterében. A hűtőkonténer nem sokkal korábban érkezett a Temze torkolatában fekvő közeli Purfleet kisváros komptermináljába a belgiumi Zeebrugge kikötőjéből. A Scania típusú nyerges vontató, amelyet Robinson vezetett, Írországból kelt át komppal Angliába, és röviddel a holttestek megtalálása előtt vette fel a pótkocsit. A brit vádhatóság szerint az ügy mögött egy olyan globális hálózat áll, amely jelentős számú illegális bevándorló Nagy-Britanniába csempészését szervezi, és ennek tagja a kamionsofőr is.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!