
Fotó: Agerpres
2009. február 24., 08:492009. február 24., 08:49
„Franciaország csak 2008-ban több mint 7000 román állampolgárt toloncolt ki, Olaszország pedig negyvenet. Ilyen körülmények között a román hatóságoknak biztosítékot kell nyújtaniuk arra vonatkozóan, hogy nem lesznek többé román bűnözők az utcáinkon” – szögezte le Frattini az Európai Unió külügyminisztereinek brüsszeli találkozóján. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy Olaszország továbbra is stratégiai partnernek tekinti Romániát, hozzátéve: ő maga is többször kiállt Románia mellett az uniós csatlakozás előtt.
Frattini leszögezte, Olaszország továbbra is várja azokat a román állampolgárokat, akik dolgozni akarnak, és tiszteletben tartják az olasz törvényeket, de keményen fellép a bűnözőkkel szemben.
Az olasz politikus brüsszeli nyilatkozata csupán órákkal azelőtt hangzott el, hogy tegnap este Rómában fogadta Cristian Diaconescu román külügyminisztert. A lapzártánk idején még zajló tanácskozáson a román állampolgárok Olaszországban elkövetett bűncselekményeinek visszaszorításáról, illetve az őrizetbe vett és elítélt bűnözők hazaszállításáról esett szó.
Cătălin Predoiu igázságügy-miniszter egyébként elmondta, a Románia által nemzetközileg körözött bűnözők mintegy 40 százaléka Olaszországban bujkál. Mint arról beszámoltunk, Olaszországban ismét románellenes hangulat alakult ki annak nyomán, hogy az utóbbi időben egyre több nőt erőszakoltak meg zömmel Romániából érkezett romák.
Az egyre hangosabb románellenes vádakra reagálva – a Forza Nuova nevű újfasiszta szervezet a hétvégén tartott tüntetéseken a románok beutazásának korlátozását követelte – a román diplomácia felhívta a figyelmet: nem ajánlott néhány bűnöző tettei miatt az egész román nemzetet megbélyegezni.
Ennek ellenére a románellenes megnyilvánulások nem csitultak: Alessandra Mussolini – Benito Mussolini egykori fasiszta diktátor unkája, aki maga is egy szélsőjobb szervezet európai parlamenti képviselője – kijelentette: meg kell fosztani férfiasságuktól mindazokat, akik nemi erőszakot követnek el.
Mussolini – aki kijelentésével tulajdonképpen megismételte Roberto Calderoli, a jogrendszer reformjáért felelős miniszter korábbi felvetését – úgy vélte: a román erőszaktevőket kémiai kasztrálásnak kell alávetni, egyúttal fölvetette azt is, hogy a román állampolgárságú férfiakat tiltsák ki Olaszországból, és csak a nőket és gyerekeket engedjék be.
Mint arról beszámoltunk, az elharapózott erőszakhullám ellen a napokban az olasz kormány is intézkedéscsomagot fogadott el. Ennek értelmében a nemi erőszak elkövetőit nem helyezi feltételesen szabadlábra, és lehetővé teszik a civileknek, hogy polgárőrséget alapítsanak.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.