Topolánek gyerekkocsival az általa vezetett nagyobbik kormányalakulat, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) székházába tartott, amikor a Blesk című bulvárlap fotóriportere megközelítette, és fotózni kezdte a kocsiban lévő másfél éves Nicolast. A kormányfő begurult, és bal öklével keményen a fotóriporter arcába vágott. „Senki sem fogja büntetlenül veszélyeztetni a gyermekeimet. Ha még egyszer ilyesmi történik, akkor az rosszabbul fog végződni” – nyilatkozta később újságíróknak Topolánek, hozzátéve: azért dühödött fel annyira, mert a fia éppen elaludt, s a vaku villogása felébreszthette volna. A politikus viselkedése bírálatokat váltott ki Prágában, sokak szerint ugyanis Topoláneknek pártelnökként és kormányfőként tudnia kellett: ha gyerekkocsival megy a pártszékházba, az újságírók fényképezni fogják a fiát is. Az incidens röviddel azután történt, hogy ismertté vált: az ODS a regionális önkormányzati választás után csúfosan elbukott a részleges szenátusi választáson is. Emiatt Topoláneket éles bírálatok érik, s többen követelik a lemondását. A cseh kormányfőnek egyébként nem ez volt az első incidense a médiával: másfél éve dühében megrugdosta a Blesk gépkocsiját, mert annak fotósai lekapták, amikor kora reggel távozott szeretője – a kis Nicolas anyja – lakásából.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.