
Forró Krisztián az MKP szombati tisztújító kongresszusán
Fotó: Magyar Közösség Pártja
Forró Krisztián lett a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) új elnöke. Az MKP új vezetését a párt szombaton tartott tisztújító kongresszusán választották meg az Érsekújvárhoz közeli Farnadon.
2020. július 18., 19:302020. július 18., 19:30
2020. július 18., 19:322020. július 18., 19:32
Mivel a párt vezetőjéről tartott titkos szavazást megelőzően több jelölt visszalépett, a kongresszusi küldöttek két jelölt – Őry Péter, az MKP ügyvezető testületének elnöke és Forró Krisztián, a párt elnökségi tagja – közül választhattak. A kongresszuson 198 küldött vett részt, közülük 197-en szavaztak, Forró Krisztián 114, Őry Péter pedig 78 voksot kapott.
Menyhárt a teljes vezetőséggel együtt, a februári parlamenti választás után mondott le, miután a párt – amely a Magyar Közösségi Összefogás néven indított közös magyar listán indult – nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Az MKP Országos Tanácsának (OT) élére – amely a második legfontosabb funkciónak számít a párton belül – Köpöncei Pétert, a Lévához közeli Palást község polgármesterét választották a tisztújító kongresszus küldöttjei.
Egy, a napokban nyilvánosságra hozott felmérés szerint a felvidéki magyarok háromnegyede egységes magyar érdekképviseletet szeretne, pártegyesülés vagy közös lista formájában. Szlovákiában jelenleg öt olyan párt van, amely elsődlegesen a felvidéki magyar választók voksaira számít, közülük kettő rendelkezik érdemi támogatottsággal: a legerősebbnek számító MKP és a Most-Híd, szlovák-magyar vegyespárt. A fennmaradó három másik politikai csoportosulás – a tavaly ősszel alakult Összefogás és a Magyar Fórum, illetve a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) – törpepártok, támogatottságuk a statisztikai hibahatár alatt van.
A Most-Híd május végi tisztújító kongresszusán Solymos László váltotta a párt élén Bugár Bélát, aki a februári választások után lemondott tisztségéről. Solymos már akkor annak a véleményének adott hangot, hogy a Most-Hídnak és a Magyar Közösség Pártjának együtt kellene működnie annak a helyzetnek a megváltoztatásán, hogy a parlamenti választásokon egyikük sem jutott be a szlovák törvényhozásba.
A közös felvidéki magyar érdekképviselet kialakítására a februári parlamenti választást megelőző egy évben több próbálkozás is volt. Ezek közül a legutóbbi ötpárti egyeztetésre tavaly ősszel került sor, de a teljesen egységes választási lista létrehozását célzó igyekezet akkor sem járt sikerrel. Ennek egyik fő okaként azt jelölték meg, hogy a Most-Híd és az MKDSZ nem akarta előre kizárni az akkori legerősebb kormánypárttal, az Iránnyal (Smer-SD) történő esetleges kormányzati együttműködés jövőbeni lehetőségét. Ennek felvállalását elsőként az Összefogás és a Magyar Fórum kezdte követelni.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!