Hirdetés

Folytatódik a kémügy: még egy oroszt kitoloncoltak az Egyesült Államokból

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Román cégnél dolgozott az Egyesült Államokban leleplezett, majd kitoloncolt egyik orosz kém – derült ki a Washington Post című napilap internetes oldalán tegnap megjelent írásból. Mint arról beszámoltunk, tizenegy, évek óta Amerikában élő orosz kémet leplezett le az FBI, többségüket múlt héten már ki is toloncolták az országból.

Hírösszefoglaló

2010. július 15., 09:272010. július 15., 09:27

A napokban leleplezték a tizenkettedik személyt is, aki összefüggésbe hozható a kémüggyel, és akit kedden utasítottak ki az országból. Matt Chandler, a belbiztonsági minisztérium szóvivője közölte, hogy a kitoloncolt férfit Alekszej Karetnyikovnak hívják, és tavaly októberben érkezett az Egyesült Államokba.

Kitoloncolását egy amerikai bevándorlási bíróság rendelte el, és Chandler szerint a hatóságok érvényt is szereztek a bírósági döntésnek. Karetnyikov beismerte, hogy a bevándorlási törvényt megszegve tartózkodott az Egyesült Államok területén. Az orosz férfi önként egyezett bele a kitoloncolásba, hogy elkerülje a további jogi eljárásokat – mondta Chandler. Részleteket nem árult el, s nem világos az sem, hogy Karetnyikovnak mi köze volt a korábban felgöngyölített kémhálózathoz.

Jelenlegi és volt amerikai nemzetbiztonsági tisztek közben bírálják az amerikai–orosz kémügy gyors lezárását, azt állítva, hogy az amerikai kémelhárítás fontos részleteket tudhatott volna meg az orosz kémkedési módszerekről, ha lefolytatták volna a peres eljárásokat az Oroszországnak kiadott ügynökök ellen – írta a tegnapi The Washington Times. Azzal, hogy letartóztatásuk után kevesebb mint két héttel Washington egy kémcsere keretében eltávolította az országból a tíz orosz ügynököt, nem derült fény egyebek mellett annak a szálnak a részleteire, hogy a kémek egy olyan fontos demokrata párti adományozót akartak behálózni, aki közel áll Hillary Clinton külügyminiszterhez.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kémelhárítási osztálya tavaly ősz óta tartotta megfigyelés alatt a szóban forgó 23 éves fiatalembert, aki orosz állampolgár. A bevándorlási szabályok megsértése címén tartóztatták le. Az amerikai hatóságoknak nincs bizonyítékuk arra, hogy az illető titkos vagy érzékeny információkat szerzett volna meg vagy adott volna át. Annyi mindenesetre kiderült, hogy a Romániában bejegyzett, Neogen nevű cégnél dolgozott, kilenc hónappal ezelőtt pedig a Microsoft alkalmazásában állt.

A hidegháború szellemét idéző hírszerzési ügyben korábban tizenegy, Oroszországnak dolgozó ügynök ellen emeltek vádat, közülük, az Egyesült Államokban letartóztatott tíz ügynököt egy kémcsere keretében visszatoloncoltak Oroszországba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés