Hirdetés

Főleg vietnamiak lehettek a bolgár halálkamionban

•  Fotó: News.sky.com

Fotó: News.sky.com

Elképzelhető, hogy többségükben vietnamiak voltak azok az emberek, akiket a héten holtan találtak egy bolgár rendszámú kamionban Anglia délkeleti részén – jelentették hírügynökségek, egy vietnami település lelkészére hivatkozva.
 

MTI

2019. október 26., 13:412019. október 26., 13:41

2019. október 26., 13:412019. október 26., 13:41

Anthony Dang Huu Nam atya, a Hanoitól mintegy 300 kilométerre délre lévő Yen Thanh település katolikus papja a Reuters hírügynökségnek szombaton azt mondta, több családdal is beszélt a környéken, amelyek aggódnak, hogy eltűnt szeretteik az áldozatok közt vannak. Hozzátette azt is, hogy Yen Thanhban, amely Nghe An tartomány egyik járási központja az egész közösség gyászban van, mert úgy vélik, a kamionban meghaltak nagy része tőlük indult útnak.

A térség egyike Vietnam legszegényebb részeinek, egy embercsempészet ellen küzdő amerikai szervezet szerint a térségből minden évben számosan távoznak külföldre.

Hirdetés

Az atya újságíróknak azt mondta, a halottak közt lehetnek a szomszédos Ha Tinh tartományból útnak indult emberek is. Hozzátette, hogy a vietnami állami média szerint idén augusztus végéig ez utóbbi tartományból több mint 40 ezren keltek útra, hogy máshol – egyebek közt a tengerentúlon – keressenek munkát. Noha korábbi hatósági beszámolók azt feltételezték, hogy kínai állampolgárokról van szó, Peking ezt nem erősítette meg, a hét végére pedig több vietnami család is felvette a kapcsolatot az indokínai ország londoni nagykövetségével, az Egyesült Királyságba indult, de eltűnt családtagjaik ügyében.

A nagykövetség pénteken közölte, hogy felvette a kapcsolatot a brit rendőrséggel annak a 26 éves vietnami nőnek az ügyében, aki kedden késő este – néhány órával a kamion megtalálása előtt – kétségbeesett szöveges üzeneteket küldött a családjának arról, hogy nem kap levegőt és halálán van. A vietnami külügyminisztérium még nem nyilatkozott az áldozatok állampolgárságáról. Az Egyesült Királyságban élő vietnamiakat képviselő, VietHome nevű szervezet az ügyben közel húsz, korábban eltűnt vietnami fényképét adta át a rendőrségnek. A BBC brit műsorszóró társaság eddig hat vietnami családdal vette fel a kapcsolatot, ők szintén attól tartanak, hogy rokonaik a kamionban vesztették életüket. Vietnami weboldalakon többen azt írták, elképzelhető, hogy az áldozatok hamis, kínai útlevelekkel indultak az Egyesült Királyság felé.

A brit rendőrség szerdán találta meg a 31 férfi és 8 nő holttestét, s az ügyben azóta több embert őrizetbe vettek. A szófiai külügyminisztérium szerdán közleményt adott ki, amely szerint a Scania márkájú kamiont egy ír nő tulajdonában álló cég regisztrálta Várnában. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök bejelentette, hogy Szófia együttműködik a brit hatóságokkal a tragédia vizsgálatában, hozzátéve ugyanakkor, hogy a kamion nem lépett be Bulgáriába 2017-es regisztrációja óta.

Vizsgálat indult továbbá Belgiumban is, a nyerges vontató hűtőkonténerét ugyanis friss értesülések szerint a belga Zeebrugge kikötőjéből szállították komppal az Egyesült Királyságba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés