Hirdetés

Fico: Szlovákiának nemzetbiztonsági kockázat a magyar állampolgársági törvény megváltoztatása

Szlovákia számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország intézményesíteni akarja kapcsolatait a Szlovákiában élő nemzeti kisebbségekkel, s meggyőződése, hogy ez a lépés nincs összhangban a nemzetközi joggal - állapította meg pénteki rendkívüli ülésén a szlovák kormány.

2010. május 14., 15:192010. május 14., 15:19

„A Szlovák Köztársaság kormánya határozatot fogadott el, amelyben elítélte a Magyar Köztársaság tervét, hogy Szlovákiával való egyeztetés nélkül olyan törvényt fogad el, amelynek területen kívüli hatásai vannak, s amely biztonsági kockázatot jelenthet a Szlovák Köztársaság számára” - jelentette ki Robert Fico miniszterelnök a kormányülésről tartott sajtóértekezletén.

Határozatában a pozsonyi kabinet elítélte a tervezett magyar intézkedést és megerősítette, hogy az ügyben nemzetközi szervezetekhez fordul. „Folyamatosan tartjuk a kapcsolatot a nemzetközi intézményekkel és tájékoztatjuk őket a helyzet alakulásáról” - jegyezte meg Fico.

A kormány szerint a magyar állampolgársági törvény megváltoztatása Szlovákia számára súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért összehívják a nemzetbiztonsági tanácsot is. Fico azt mondta, hogy erre várhatóan azután kerül sor, hogy a magyar Országgyűlés elfogadja a jogszabályt.

A magyar intézkedés által érintett tárcák vezetőinek elemzést kell készíteniük a helyzetről és ki kell dolgozniuk a szükséges törvényalkotási javaslatokat, amelyekkel minimalizálnák a magyar törvény szlovákiai hatásait és kockázatait. A kormány kezdeményezésére ezt követően rendkívüli ülést fog tartani a szlovák parlament is, hogy gyorsított eljárásban politikai választ fogadjon el.

Fico a sajtóértekezleten azt is kifogásolta, miért foglalkozik ezzel a témával a magyar parlament még az új kormány megalakulása előtt. Úgy vélekedett, hogy az új Fidesz-kormányzat számára a téma jelképes jelentősége van. A kormányfő szerint ez „komoly politikai üzenet”, s bírálta a Fideszt, amely szerinte 15 milliós magyarságban gondolkodik és az államhatároktól függetlenül politizál. „A helyzet kezd bonyolódni, ez komoly beavatkozás a Szlovák Köztársaság belügyeibe” - szögezte le a miniszterelnök.

Fico - a cseh jogrend megfogalmazását idézve - közvetetten ismét utalt arra, hogy azok a szlovák állampolgárok, akik felvennék a magyart, elveszíthetik szlovák állampolgárságukat. Beismerte, hogy ehhez a szlovák alkotmány módosítására is szükség lenne. „Ez nagyon komoly ügy, beavatkozás a belügyeinkbe, s ezért megfelelő keménységgel kell rá reagálnunk” - szögezte le. „Végső soron az alkotmány is módosítható. Partnereinknek a magyar parlamentben tudniuk kell, hogy ezt nem hagyjuk visszhang nélkül” - fűzte hozzá.

Szerinte az eddigi elemzések azt mutatják, hogy a magyarországi törvénymódosítás ártani fog a szlovákiai magyaroknak. „Ez nagyon valószínű” - mutatott rá a kormányfő. Ján Mikolaj, oktatásügyi miniszter (Szlovák Nemzeti Párt) újságíróknak elmondta: Szlovákia olyan törvényt készít elő, amely megakadályozná a szlovákiai magyarok kettős állampolgárságát.

Arra a konkrét kérdésre azonban, hogy ő személyesen támogatná-e, hogy a szlovákiai magyarok elveszítsék szlovák állampolgárságukat, Fico kitérően felelt. Megjegyezte egyebek között, hogy „mi nem harcolunk a szlovákiai magyarok ellen”. Szerinte, ha a szlovákiai magyarok elégedetlenek lennének helyzetükkel, akkor azt ki is mutatnák.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”

Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.

Az Európai Unió „egyetlen molekula energiát sem fog importálni Oroszországból”
Hirdetés
2026. március 16., hétfő

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak

A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.

Előretört a Nemzeti Tömörülés: a francia önkormányzati választások a 2027-es elnökválasztásról szólnak
2026. március 16., hétfő

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen
2026. március 15., vasárnap

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké

Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.

Magyar Péter: megtanultuk az őseinktől, hogy semmi sem tart örökké
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak

Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.

Orbán Viktor: április 12-én sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak
2026. március 15., vasárnap

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót Budapesten, az Országház előtt
2026. március 14., szombat

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon

A közel-keleti konfliktus nyomán megugró energiaárakra a térség több országa gyors intézkedésekkel reagált.

Energiaár-sokk a térségben: a kormányok egymás után avatkoznak be az üzemanyagpiacon
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok

Robbanás rázta meg péntek éjjel Amszterdam Buitenveldert városrészét: egy zsidó iskola épületének külső falánál történt detonáció. A hatóságok szerint a támadás célzottan a zsidó közösség ellen irányulhatott.

Robbanás történt egy amszterdami zsidó iskolánál, célzott támadásra gyanakszanak a hatóságok
2026. március 14., szombat

Hatalmas összegbe került Amerikának az iráni háború első pár napja

Az Egyesült Államok legalább 11,3 milliárd dollárt költött az Irán elleni háború első hat napjában – közölték a Donald Trump elnök vezette kormányzat tisztviselői egy kongresszusi tájékoztatón a héten.

Hatalmas összegbe került Amerikának az iráni háború első pár napja
2026. március 13., péntek

Külügyi szemle a leendő új román–magyar közúti összeköttetésnél

A történelmi összekötő utat az első világháborút lezáró békeszerződés, az új román–magyar határvonal szelte ketté, de a két település önkormányzata európai uniós támogatással újjáépítené.

Külügyi szemle a leendő új román–magyar közúti összeköttetésnél
Hirdetés
Hirdetés