
Fotó: MTI/Miniszterelnökség/Botár Gergely
A remény útjának, valamint Európa gyökereihez való visszatérésnek nevezte budapesti és szlovákiai látogatását Ferenc pápa, aki az útja utáni első általános audiencián beszélt a szeptember 12. és 15. között szerzett benyomásairól szerdán.
2021. szeptember 22., 18:532021. szeptember 22., 18:53
A hívőkkel teli vatikáni audiencia-teremben mondott beszédében Ferenc pápa kijelentette, hogy az Evangélium képviselte reményt látta viszont Budapesten, ahol az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét mutatta be, majd Szlovákiában tett látogatást. Megjegyezte, hogy a katolikus, továbbá más keresztény egyházak és a zsidó közösség képviselőivel tartott közös találkozók a remény erejét bizonyították.
Kifejtette, hogy látogatása helyszínein „élettel teli gyökerekre talált”, miközben máshol az európai gyökereket „muzeális leletként őrzik, ideologizálva és eszközként használva tekintély vagy hatalom vezérelte érdekből”.
Az egyházfő kifejtette, látogatása során gyakran gondolt arra, miként álmodták meg az alapító atyák az Európai Uniót, amelyet – tette hozzá – biztosan nem „az ideológiai gyarmatosítás divatos ügynökségeként” képzeltek el.
Emlékeztetett azokra, akik a legnehezebb időkben a hit és a keresztény élet gyökereit képviselték, közöttük Mindszenty József bíboros és az eperjesi görög-katolikus püspök Gojdics Péter Pál nevét említve. Ferenc pápa kiemelte a pozsonyi roma közösséggel tartott találkozót, hangoztatva, hogy a roma testvéreket be kell fogadni.
Hozzátette, hogy miközben Nyugat-Európát a demográfiai tél uralja, a látogatása során érintett országokban „virágzást látott, fiatal párokkal és gyerekekkel”.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!