Hirdetés

Ferenc pápa: az emberek közötti közömbösség a járványnál is pusztítóbb

•  Fotó: Vatican News

Fotó: Vatican News

Az új koronavírus-járvány utáni újjászületést szorgalmazta Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság ünnepnapján, amelyen a lengyel Szent Fausztina nővérről emlékezett meg a Vatikánnal szomszédos római templomban zárt ajtók mögött bemutatott misén vasárnap.

MTI

2020. április 19., 16:512020. április 19., 16:51

2020. április 19., 18:292020. április 19., 18:29

A katolikus egyházfő homíliájában a Jézus feltámadásában hitetlen Tamás apostolhoz hasonlította a mai emberiség járvánnyal szembeni kétségeit és félelmeit. A pápa azt mondta, az ember „gyönyörű, egyszerre értékes és törékeny kristály”.

Hangsúlyozta, hogy a pandémiából való lassú és nehéz kilábalás az eddigi járványnál is nagyobb veszéllyel fenyeget, mégpedig a közömbösséggel, önzéssel, a lemaradók elfelejtésével.

Hirdetés

Ez „abból a meggyőződésből ered, hogy az élet akkor jobb, ha nekem jobban megy, és minden jóra fordul, ha nekem jóra fordulnak a dolgaim” – mondta a pápa hangoztatva, hogy ez a szemlélet „selejtezi” az embereket, kizárja a szegényeket, feláldozza a lemaradókat a fejlődés oltárán.

„Ez a járvány éppen arra mutatott rá, hogy nincsenek különbségek és határok a szenvedésben, mindannyian egyformán törékenyek, egyenlők, ugyanannyira értékesek vagyunk” – jelentette ki Ferenc pápa. Azt sürgette, hogy a jelenlegi vészhelyzet „rázza fel belülről” az embereket az egyenlőtlenségek, igazságtalanságok orvoslása érdekében.

Idézet
Irgalmasságot gyakoroljunk a gyengébbekkel szemben, csak így építhetünk új világot!”

– hangoztatta Ferenc pápa.

A vasárnap délben mondott Mennyek Királynője imádságot kísérő beszédében a pápa hozzátette: „Az élet és a történelem viharában a keresztények válasza nem lehet más, mint az irgalmasság gyakorlása”.

Megjegyezte, hogy a könyörületes szeretet nem „ájtatos szenteskedést, általános állami segélynyújtást, hanem szívből fakadó segítést” jelent. A keresztény irgalmasság vezesse a nemzeteket és intézményeket a jelenlegi válság szolidáris kezelésében – mondta.

Ferenc pápa a húsvétot most ünneplő keleti katolikus és ortodox egyházak hívőit üdvözölte. Kifejezte óhaját, hogy a kölcsönös testvériség segítse őket főleg ott, ahol a keresztények kisebbségben élnek.

Március 15. óta Ferenc pápa most először hagyta el a Vatikánt. Szokásos régi autójával, egyetlen kísérővel ment át a Szent Péter tértől a nem messze lévő Santo Spirito in Sassia templomba, amely az Isteni Irgalmasságnak van szentelve.

Az egyházfő a húsvét utáni első vasárnapra eső Isteni Irgalmasság ünnepnapján Fausztina nővér szentté avatásának huszadik évfordulójáról emlékezett meg.

A lengyel nővért (eredeti nevén Helena Kowalskát), az Irgalmasság Anyja Nővérei Kongregációjának szerzetesnőjét II. János Pál pápa 1993-ban boldoggá, majd 2000-ben ezen a vasárnapon avatta szentté.
Az idei április 19-re esik a tizenötödik évfordulója XVI. Benedek pápává választásának. A 2013-ban lemondott, azóta a Vatikánban élő nyugalmazott pápa a napokban töltötte be 93. évét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés