
A fellövés pillanata a floridai állomáson
Fotó: SpaceX/Facebook
Második nekifutásra sikerült útnak indítani közép-európai idő szerint szombaton este a floridai űrállomásról a SpaceX magánvállalat űrhajóját, amely amerikai asztronautákat szállít a Nemzetközi Űrállomásra.
2020. május 30., 22:452020. május 30., 22:45
2020. május 30., 23:502020. május 30., 23:50
Az űrutazást a trópusi vihar és a tornádóriadó miatt szerdán ehalasztották, akkor mindössze néhány perccel a tervezett fellövés előtt fújták le a startot. Ezúttal helyi idő szerint szombat délután – romániai idő szerint 22 óra 22 perckor – sikeresen felbocsátották Floridából a SpaceX űrhajóját két asztronautával a fedélzetén. Donald Trump amerikai elnök a történelmi kilövéshez ezúttal is a floridai Kennedy Űrközpontba repült.
Az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) nem önerőből, hanem először a történelemben egy magánvállalkozással – a dél-afrikai születésű amerikai milliárdos üzletember, Elon Musk cégével – közösen indította asztronautáit az űrbe. „Ez hihetetlen” – mondta a fellövés utáni pillanatokban Trump az MTI szerint, hozzátéve, hogy „ez még csak a kezdet”.
Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták a SpaceX fedélzetén
Fotó: NASA
A fellövés után a Falcon–9 hordozórakéta visszatért a Földre, és az Atlanti-óceánon cirkáló Of Course I Still Love You nevű drónhajón landolt. A rakéta Föld körüli pályára állt, és óránként több mint 27 ezer kilométeres sebességgel tart a Nemzetközi Űrállomás felé. A tervek szerint a Crew Dragon vasárnap délután éri el a két amerikai űrhajóssal az űrállomást, amihez űrhajójuk dokkolni fog.
A küldetést az Egyesült Államokban történelmi eseménynek minősítik, mivel utoljára kilenc évvel ezelőtt járt amerikai a világűrben. Jim Bridenstine, a NASA vezetője korábban úgy nyilatkozott, hogy „az amerikai űrkutatás új hajnala virradt ránk”. Kiemelte annak a jelentőségét, hogy ez lesz az első, magánvállalkozással közösen indított misszió, s az űrhajó fedélzetén végzendő kutatásokkal komolyan hozzájárulhatnak több tudományág, köztük az orvostudomány fejlődéséhez is. „Az űrhajózás kereskedelmiesítése a várakozásainkat is felülmúló pozitív eredményeket hozott” – hangoztatta a NASA vezetője.
Fotó: NASA
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!