Hirdetés

Felmentették az amerikai tengerészgyalogság egyik alezredesét, mert bírálta a katonai vezetést

Amerikai tengerészgyalogosok a kabuli repülőtéren •  Fotó: Victor Mancilla/Amerikai tengerészgyalogság

Amerikai tengerészgyalogosok a kabuli repülőtéren

Fotó: Victor Mancilla/Amerikai tengerészgyalogság

Stuart Schellert azután mentették fel parancsnoki tisztségéből, hogy videóüzenetben bírálta az amerikai katonai vezetést az afganisztáni kivonulás módja miatt; a felmentés után az alezredes bejelentette távozását a tengerészgyalogságtól.

MTI

2021. augusztus 30., 22:152021. augusztus 30., 22:15

2021. augusztus 30., 23:182021. augusztus 30., 23:18

A közösségi médiában megjelentetett videóban Scheller, az iraki és afganisztáni háború veteránja, „elszámoltatást” követelt a „katasztrofális” események ügyében, leszögezve, az emberek dühösek, mert a vezetőik „cserben hagyták őket, ráadásul egyikük sem vállalja a felelősséget, és nem mondja azt, hogy ezt elszúrtuk”. Az interneten terjedő felvételen az alezredes rámutatott: a védelmi miniszter májusban a kongresszus előtt kijelentette, hogy

az afgán hadsereg képes feltartóztatni a tálibok előrenyomulását, illetve számos más katonai vezető is hasonlóan nyilatkozott.

Hirdetés

„Nem azt mondom, hogy örökké Afganisztánban kellene maradnunk. Viszont felhasználta-e bármelyikük is a befolyását és a pozícióját arra, hogy azt mondja: »Hé, rossz ötlet kiüríteni a bagrami légibázist, mielőtt mindenkit kimenekítünk?» Csinált bárki ilyet?” – tette fel a kérdést. „Követelem a felelősségre vonást, minden szinten. Ha nem kapjuk meg, akkor én hozom el” – fogalmazott az alezredes a videóban, majd idézte Thomas Jeffersont is (az Egyesült Államok alapító atyáinak egyike), aki szerint „minden nemzedéknek szüksége van egy forradalomra”.

A videóban kiemelte David H. Berger tábornokot, a tengerészgyalogság parancsnokát, Lloyd Austin védelmi minisztert és Mark Milley tábornokot, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét, mint akik szerinte felelősek a kivonulás módjáért és a kabuli reptérnél elkövetett merényletekért. A videó közzétételét követően Schellert felmentették a parancsnokság alól. Jim Stenger őrnagy, a tengerészgyalogság szóvivője közölte, hogy ennek oka „a parancsoki képességeit illető bizalom elvesztése”.

A Newsweek című amerikai lap arról számolt be, hogy ezután az alezredes bejelentette azonnali hatályú távozását a haderőnemtől, hozzáfűzve, hogy ezzel feladja minden járandóságát. Ennek kapcsán kiemelte: ha valaki kizárólag a stabilitást és a pénzt tartja szem előtt, az „a rendszer rabszolgájává válhat”.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”

Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
Hirdetés