Hirdetés

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a rendőrökre támadó jobbikos honatyát

Csoportosan, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt tíz hónap - két évre felfüggesztett - szabadságvesztésre és 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte pénteken kihirdetett elsőfokú döntésében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Samu Tamás Gergő jobbikos országgyűlési képviselőt.

2010. október 29., 15:422010. október 29., 15:42

A férfi 2008. március 15-én este a Belvárosban a rendbontó tömegből a rendőrök felé dobott tárgyakat, illetve egy rendőr pajzsába rúgott.

A 24 éves fiatalember a vádbeli cselekménye előtt néhány hónappal garázdaságot követett el, amiért 2008-ban 45 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték.

Samu Tamás Gergő, aki az ez év tavaszi választásokon került a parlamentbe, a nyomozás során még tagadott, pénteken a bíróságon azonban már elismerte a terhére rótt cselekményeket, és az utolsó szó jogán hangsúlyozta, hogy megbánta tettét, sőt már a cselekmény helyszínén érezte, hogy helytelen, amit csinál, ezért önként abbahagyta.

Ugyanakkor a vádlott a tárgyaláson nem érezte magát bűnösnek, és elsődlegesen védője is felmentést indítványozott arra hivatkozva: a vádbeli cselekmény idején a vádlott alappal gondolhatta, hogy a rendőrség jogszerűtlenül lép fel a tüntetőkkel szemben.

A pénteki tárgyaláson megtekintett tévés, illetve rendőrségi videofelvételeken látszott, hogy a vádlott a rendőrsorfal felé rúgott, bele egy pajzsba, illetve többször a rendőrök irányába dobott tárgyakat.

Az ügyész perbeszédében a felfüggesztett szabadságvesztés mellett pénzmellékbüntetést is indítványozott a több mint félmilliós képviselői juttatásokra tekintettel. 

Az elsőfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíró jelezte, hogy az egész 2008. március 15-i rendőri oszlatás jogszerűségéről nem hozhat ebben az eljárásban döntést, de ami a videofelvételeken látható volt, az a rendőrség részéről egyértelműen jogszerű.

A bíróság döntött arról is, hogy előzetes mentesítésben részesíti a jobbikos honatyát, ami annyit jelent, hogyha ez az ítélet jogerőre emelkedik, akkor Samu Tamás Gergő nyomban mentesül a büntetett előélethez fűződő joghátrányoktól.

A bíróság ezt azzal indokolta, hogy a fiatalember önként hagyta abba cselekményét és a bírósági eljárás során kifejezte azt is, hogy megbánta, amit tett. 

Az elsőfokú ítélet után a vád és a védelem egyaránt három nap gondolkodás időt kért, hogy döntsön a fellebbezésről, így még nem tudni,  jogerőre emelkedik-e a PKKB határozata, avagy másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik a jobbikos honatya hivatalos személy elleni erőszak vádjával indult büntetőpere.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés