
Fotó: Agerpres
2009. március 10., 10:032009. március 10., 10:03
| Szavazókörzetében egyhangúlag ismét képviselőnek választották Kim Dzsong Il észak-koreai vezetőt a sztálinista országban tartott parlamenti választásokon. A 333-as szavazókörzetben az összes választó Kimre adta voksát, és ezzel ismét kifejezésre juttatta „megingathatatlan elszántságát, hogy kész az államfő önfeláldozó védelmére” – ismertette tegnap a KCNA hivatalos hírügynökség az előző napi választás eredményeit. Megfigyelők az utódlás szempontjából nagy jelentőséget tulajdonítanak a mostani szavazásnak, és arra kíváncsiak, bekerül-e a Legfelsőbb Népi Gyűlés tagjai közé Kim Dzsong Un, az észak-koreai vezető legifjabb fia, akit a 67 éves diktátor legesélyesebb utódjának tartanak. |
A sztálinista állam előbb bejelentette, hogy a „katonai provokációra” válaszul teljes harckészültségbe helyezte haderejét, majd közölte: háborús cselekedetnek fogja tekinteni, s azonnal megtorolja kilőni tervezett ballisztikus rakétájának esetleges megsemmisítését. Phenjan Taepodong-2 típusú rakétával tervez kísérletet, állítása szerint békés űrprogramja részeként.
Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea azonban közölték, nem látnak különbséget aközött, hogy műhold pályára állítása vagy hadieszköz kipróbálása a cél: Észak-Koreának az érvényben lévő ENSZ-határozatok szerint tilos bármilyen ballisztikus rakétát indítania. Észak-Korea a múlt héten azzal állt elő, hogy a március 20-áig tartó koreai–amerikai hadgyakorlat alatt nem tudja garantálni a légtere közelében elhaladó dél-koreai polgári repülőgépek biztonságát.
Phenjan tegnap a 12 napos hadgyakorlat idejére megszüntette az észak- és dél-koreai hadsereg közötti forródrótot is, olyan időszakban fosztva meg a két országot az egyetlen közvetlen kommunikációs eszköztől, amikor egy véletlen összetűzésből is szabályos ütközet alakulhat ki. Az idei hadgyakorlat kiterjedtebb, és hosszabb ideig tart, mint a korábbi években hasonló gyakorlatok. A hadgyakorlaton, amelyen az amerikai és a dél-koreai erők együttes védelmi képességét tesztelik, 26 ezer amerikai katona vesz részt.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.