
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2008. március 10., 00:002008. március 10., 00:00
Lapzártánkkor mintegy 10 százalékos feldolgozottság mellett a magyarországi választópolgárok mintegy 49,5 százaléka jelent meg az urnáknál, a három díj elutasítására „igennel\" szavazók aránya ezen belül mintegy 86 százalék, a szavazók mintegy 6,5 százaléka nemmel voksolt. Ez azt jelenti, hogy az igen és nem szavazatok aránya átlagosan 7:1. A Szonda Ipsos közvélemény-kutató szombati mérése 50 százalékos részvételi szándékot vetített elõre. A magyar közszolgálati televízió megbízásából készített felmérés szerint a kórházi napidíjra vonatkozó kérdésre a választásra jogosult állampolgárok 43 százaléka mondott igent, 8 százaléka nemet. A vizitdíj esetében ez az arány 44:7 százalék volt. A tandíjjal kapcsolatban a megkérdezettek 42 százaléka mondott igent, 9 százaléka nemet. A Medián tegnap azt közölte, a március 6-a és 8-a között, 1200 fõs mintán végzett felmérésükben drasztikusan megnõtt a szavazási hajlandóság. A korábbi 47 százalék után ekkor már a választók 56 százaléka mondta, hogy biztosan elmegy szavazni. A kórházi napidíjat a választók 82, a vizitdíjat 80, míg a tandíjat a szavazók 78 százaléka utasította el. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap este bejelentette: ha a népszavazás eredményes lesz, azt a kormány magára nézve kötelezõ érvényûnek ismeri el, és a szükséges törvénymódosításokat már ma reggel benyújtja. Ebben az esetben április 1-jétõl visszaállítják a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetése elõtti állapotot, mondta Gyurcsány. A hivatalos részvételi adatok szerint tegnap 18 óra 30-ig a választásra jogosultak 46,34 százaléka járult az urnákhoz a népszavazáson. A Romániában jegyzékbe vett 108 magyar állampolgár közül néhány kivétellel szinte mindenki leadta voksát délután fél hatig. A bukaresti listán szereplõ 30 személy közül 25-en szavaztak a nagykövetségen. Kolozsváron a bejegyzett 44 személy közül 40-en voksoltak az ottani fõkonzulátuson. A csíkszeredai fõkonzulátus épületében a 34 bejegyzett szavazópolgárból 31 adta le voksát. Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.